
Robert Fico szerint Georgia is ellene van
A szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Grúz Nemzeti Légió nevű georgiai félkatonai alakulat, valamint annak vezetője, Mamuka Mamulasvili is bekapcsolódott a kormányellenes tüntetések szervezésébe Szlovákiában.
A pénteki sajtótájékoztatón a szlovák belügyminiszter, valamint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), továbbá a pénzügyőrség is részt vett. Robert Fico állítása szerint a Grúz Nemzeti Légióval kapcsolatban áll a Békét Ukrajnának nevű szervezet is, akik a múlt héti szlovákiai tüntetések szervezésében is részt vettek.

A kormányfő azt is állítja, hogy a légió az ukrán hírszerzés irányítása alatt áll, és vezetője – aki részt vett a kijevi Majdanon, majd később a Tbilisziben zajló hasonló eseményekben – egyike azoknak a személyeknek, akiket a szlovák hatóságok a napokban tiltólistára tettek, vagyis nem tartózkodhat Szlovákia területén.
Jana Maskarova országos rendőrfőkapitány és Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter csütörtökön jelentették be, hogy kiutasítanak egy ukrán állampolgárt, többeknek pedig megtiltják az országba való belépést a szlovák kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységekkel összefüggésben – írja az MTI.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás