A georgiai tisztviselők vízummentes beutazásának felfüggesztését javasolja az EB
Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy függesszék fel a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló, az Európai Unió és Georgia között létrejött megállapodást a georgiai tisztviselők esetében – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
A brüsszeli közlemény szerint amennyiben a javaslatot az Európai Unió Tanácsa elfogadja, a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkező georgiai diplomatáknak, tisztviselőknek és családtagjaiknak vízumra lenne szükségük ahhoz, hogy bármely 180 napos időszakon belül legfeljebb 90 napos rövid távú tartózkodásra az EU-ba utazhassanak.
A vízumkönnyítések, mint például a rövidebb kérelmezési idő, az alacsonyabb díjak és a kevesebb igazoló dokumentum benyújtásának követelménye, szintén nem vonatkoznának a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkező grúzokra. Elfogadása esetén a határozat nem gyakorolna negatív hatást a hagyományos útlevéllel rendelkező georgiai állampolgárokra, akik továbbra is vízummentességet élveznek, amikor rövid távú tartózkodásra utaznak az Európai Unióba – tájékoztattak.
Az Európai Bizottság szerint az intézkedés válasz a georgiai hatóságok által a békés tüntetők, politikusok és a független média elleni erőszakos fellépésre és elnyomásra, amelyek – mint emlékeztetettek – azután kezdődtek, hogy a georgiai kormány november 28-án bejelentette az uniós csatlakozási folyamat felfüggesztését 2028-ig. Hozzátették: a legutóbb bejelentett georgiai jogszabályok, köztük a külföldi befolyás átláthatóságáról és a családi értékekről és a kiskorúak védelméről szóló törvények aláássák az EU értékeinek középpontjában álló alapvető jogokat.
Az alapvető jogok tiszteletben tartása, mint például a megkülönböztetés-ellenes politikák hatékony végrehajtása, alapvető feltétele a vízumliberalizációnak – húzták alá.
Közölték továbbá, amennyiben az uniós tanács jóvá hagyja a Georgiával kötött vízumkönnyítési megállapodás részleges felfüggesztésére vonatkozó javaslatot, hatályba lépését követően a tagállamoknak a lojális együttműködés elvével összhangban vízumkötelezettséget kell alkalmazniuk a Georgia által kibocsátott diplomata-, illetve szolgálati útlevéllel és egyéb más különleges útlevéllel rendelkezők esetében.
Közleményében az Európai Bizottság Henna Virkkunen szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztost idézte, aki azt monda: a javaslat az EU határozott válasza a georgiai kormány „súlyos demokratikus visszaesésére”. A vízumliberalizáció kulcsfontosságú az EU és a partnerországok közötti mobilitás elősegítésében szerte a világon. Azok, akik nem tartják tiszteletben az alapvető jogokat, nem részesülhetnek ebből a szabadságból – tette hozzá az uniós biztos.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en közzétett üzenetében azt írta, az Európai Unió Georgia vezetésének küldött üzenete egyértelmű: ne okozzon több kárt saját népének.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás