Hadiállapotot hirdetett a dél-koreai elnök – majd a parlament nyomban eltörölte
Jun Szogjol szerint az ország legerősebb ellenzéki pártja Észak-Koreával kollaborál és puccsra készül. Az elnök emiatt hadiállapotot hirdetett, a hír hallatára pedig szabadesésbe kezdtek az ország piacai.
A dél-koreai elnök, Jun Szogjol hadiállapotot hirdetett – írta a BBC. A kormányfő egy előre be nem jelentett késő esti televíziós beszédében azt mondta, hogy a lépésre azért van szükség, hogy s hogy felszámolják az államellenes elemeket.
A Yonhap hírügynökség jelentése szerint a dél-koreai ellenzéki Demokrata Párt (DP) vezetője, Lee Jae-myung szerint a hadiállapot kihirdetése alkotmányellenes. Han Dong-hoon, a kormányzó Népi Erő Párt vezetője – amelynek az elnök is tagja – szintén „helytelennek” minősítette Yoon bejelentését.
A dél-koreai média arról számolt be, hogy az ország hadserege bejelentette a parlament tevékenységének felfüggesztését.
A Yonhap hírügynökség szerint a nemzetgyűlés tagjainak megtiltották a belépést az épületbe. A közösségi médiában olyan felvételek kezdtek keringeni, amelyek állítólag erős rendőri jelenlétet mutatnak a dél-koreai főváros, Szöul Yeongdeungpo kerületében lévő épület előtt. A legfrissebb hírek szerint a rendőrök farkasszemet néznek a parlament előtt tüntetőkkel.
A lépésre hónapok óta tartó parlamenti huzavona és patthelyzet után került sor Jun kisebbségi kormánya és a fő ellenzéki DP között. A DP jelenleg saját költségvetési javaslatát próbálja keresztülvinni a parlamenten, és vádemelési indítványt nyújtott be a főügyész ellen. A párt vezetője ellen több bírósági eljárás is indult, és a múlt hónapban elítélték a választási törvény megsértése miatt.
Az ellenzék betört a dél-koreai parlamentbe
Bár az épülethez a hadsereg és egyéb rendfenntartó szervek is kivonultak, több tucatnyi törvényhozónak sikerült bejutnia a nemzetgyűlés nagytermébe, ahol az ellenzék megpróbálhatja eltörölni az elnök döntését.
Az alkotmány szerint ugyanis a parlament többsége szükséges a hadiállapot érvénytelenítéséhez. Ez azt jelenti, hogy legalább 150 törvényhozónak kell összegyűlnie.
A YTN értsülései alapján a szavazáson 190 hivatalban lévő törvényhozó vett részt, akik egyhangúlag támogatták Jun hadiállapotának az eltörlését.
Most az a kérdés, hogy az elnök elismeri-e ezt, és mit tesz a hadsereg.
Bár a törvényhozók megszavazták a hadiállapot feloldását, vita van arról, hogy a törvény hogyan alkalmazható erre a helyzetre. Míg az alkotmány 77. szakasza szerint az elnöknek vissza kell vonnia a hadiállapotot, miután a parlamenti többség ezt kéri, a 89. szakasz szerint az ilyen érvénytelenítést a kabinetnek is felül kell vizsgálnia.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás