Maia Sandu nyerte az elnökválasztást Moldovában

Maia Sandu nyerte az elnökválasztást Moldovában

11:22 November 4, 2024

Politika 708 3 хвилини

Українська

Maia Sandu jelenlegi államfő nyerte az elnökválasztást Moldovában szocialista párti kihívójával, Alexandr Stoianoglóval szemben – derül ki a hétfő hajnalban közölt szavazatösszesítésből.

A moldovai választási bizottság a szavazatok 98 százalékának megszámlálása után közölte, hogy a vasárnap rendezett második fordulóban Sandu a voksok 54,35 százalékát kapta meg, míg Stoianoglo valamivel több mint 45 százalékot szerzett.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az elsők között gratulált Sandunak, hangoztatva, hogy örömmel folytatja az együttműködést az eddigi államfővel Moldova „európai jövőjének” építésében.

Maia Sandu az eredményeket kommentálva kijelentette, hogy győzelmével az egész ország nyert, és ígéretet tett arra, hogy újabb megbízatásának idején „mindenki államfője lesz”, nemcsak azoké, akik rá szavaztak.

Még az éjjel gratulált Sandunak Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, aki azt is kiemelte, hogy „a demokrácia legyőzött minden beavatkozást”.

A moldovai államfő környezete előző nap Oroszországot vádolta azzal, hogy beavatkozik az elnökválasztásba.

A szavazás október 20-i első fordulójában Maia Sandu a szavazatok 42 százalékát szerezte meg, de nem érte el az abszolút többséget, ezért volt szükség második fordulóra. Alexandr Stoianoglo akkor 26 százalékot kapott.

Az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan tartott népszavazáson a választásra jogosultak több mint fele igent mondott arra a kérdésre, hogy rögzítsék-e az alkotmányban Moldova európai uniós csatlakozási szándékát. Az EU már júniusban megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Chisinauval.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei