Kormányt kíván alakítani az Osztrák Szabadságpárt

Kormányt kíván alakítani az Osztrák Szabadságpárt

10:06 Október 6, 2024

Politika 157 3 хвилини

Herbert Kickl, a múlt heti ausztriai választáson győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője szombaton bejelentette: közölte Alexander Van der Bellen államfővel azt az álláspontját, hogy őt kell megbíznia kormányalakítással.

Herbert Kickl pártelnök azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy egyeztetett a köztársasági elnökkel, aki a választások után megszokott módon minden parlamentbe jutott párt vezetőivel konzultál, mielőtt dönt arról, kit bíz meg kormányalakítással.

Az FPÖ vezetője egyúttal a többi pártot is felszólította arra, hogy fogadják el őt kancellárnak, és ne alakítsanak olyan koalíciót, amely az FPÖ-t kizárva választási „vesztesekből” állna. Mint nyilatkozott, az utóbbi figyelmeztetését

Van der Bellen államfőnek is elmondta, hozzátéve, hogy ez „arculütés, végzetes jelzés lenne a választók felé”. A választók a szabadságpártot hatalmazták fel arra, hogy kormányozzon – szögezte le.

 zt is kijelentette, hogy az FPÖ elé emelt fal a választási eredmény tükrében a „demokrácia elé emelt fal” is lenne.

A radikális jobboldali FPÖ a szavazatok közel 29 százalékát szerezte meg a választáson, és mindenképpen koalíciós partnerre van szüksége ahhoz, hogy kormányozhasson. A parlamentbe bejutó főbb pártok azonban mind ez idáig elzárkóztak attól, hogy szövetségre a lépjenek az FPÖ-vel, legalábbis amíg azt Kickl vezeti.

Kickl most megismételte, hogy pártja nem zárkózik el az együttműködés elől egyetlen más parlamenti erővel sem. Hozzátette, hogy olyan koalíciót szeretne, amely stabil többséggel rendelkezik, és a legfontosabb aktuális témákban meg tud egyezni.

A választáson a jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) lett a második 26,5 százalékkal, a harmadik legtöbb voksot (21,1 százalék) pedig a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kapta.

Az SPÖ nevében Klaus Seltenheim szövetségi igazgató szombaton úgy nyilatkozott: Kickl egyértelműen értésre adta, hogy az Osztrák Néppárttal kíván kormányozni, így az ÖVP-é a feladat, hogy megakadályozza az FPÖ kormányra kerülését.

Alexander Van der Bellen hétfőn és kedden folytatja konzultációit a parlamentbe jutott pártokkal. Kickl szerint az államfő csak azt követően kíván nyilatkozni az egyeztetésekről, ha az utolsót is befejezte.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei