Megalakította kormányát Keir Starmer brit miniszterelnök

Megalakította kormányát Keir Starmer brit miniszterelnök

12:33 Július 6, 2024

Politika 765 2 хвилини

Українська

Megalakította kormányát Keir Starmer brit miniszterelnök, a Munkáspárt vezetőjét a nap folyamán III. Károly király bízta meg kormányalakítással, miután pártja a csütörtökön megtartott nagy-britanniai parlamenti választásokon nagyarányú győzelmet aratott.

  • A pénzügyi tárca élére Rachel Reeves került, aki a brit politikatörténet első női pénzügyminisztere,
  • a külügyminiszter David Lammy lett,
  • a belügyminiszteri tisztséget Yvette Cooper tölti be,
  • John Healey az új brit védelmi miniszter,
  • Angela Rayner, a Labour helyettes vezetője péntektől a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be és
  • Ed Miliband lett az energiaügyi miniszter.

A Munkáspárt az 1997-es győzelem óta – vagyis 27 éve – most nyert először parlamenti választást ellenzéki pozícióból, és 19 éve most nyert először választást, ugyanis legutóbbi győzelmét a 2005-ös választásokon, kormányzati pozícióból aratta. Keir Starmer az első munkáspárti brit kormányfő Gordon Brown 2010-ben véget ért miniszterelnöksége óta.

Joe Biden amerikai elnök telefonon gratulált pénteken Keir Starmernek hivatalba lépése alkalmából, a két vezető megerősítette elkötelezettségét az országaik közötti különleges kapcsolatot illetően és az együttműködés folytatása iránt.

Joe Biden és Keir Starmer megerősítette Ukrajna támogatásának folytonosságát, valamint hangsúlyozták elkötelezettségüket az északír békét szolgáló nagypénteki egyezmény eredményeinek védelmében, valamint az együttműködés iránt Észak-Írország vezetőivel a terület gazdasági növekedése érdekében.

Az amerikai elnök várja, hogy Washingtonban üdvözölhesse az új brit miniszterelnököt jövő héten a NATO 75. évfordulós csúcstalálkozója alkalmából.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei