Duda: remélem, hogy Oroszország nem idéz elő olyan helyzetet, hogy lengyel csapatokat kelljen Ukrajnába küldeni

Duda: remélem, hogy Oroszország nem idéz elő olyan helyzetet, hogy lengyel csapatokat kelljen Ukrajnába küldeni

12:26 Július 5, 2024

Politika 553 2 хвилини

Українська

Andrzej Duda lengyel elnök reményét fejezte ki, hogy Oroszország nem idéz elő olyan helyzetet, hogy lengyel csapatokat kelljen Ukrajnába küldeni – jelenttette ki csütörtökön Andrzej Duda lengyel államfő a Peter Pellegrinivel, Szlovákia elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Duda hangsúlyozta, hogy Oroszországnak nem szabad győznie Ukrajnában, mivel ez óriási veszélyt jelentene Európára és az egész világra. Ugyanakkor megjegyezte, hogy most Lengyelországnak nem kellene a katonáit Ukrajnába küldeni, mert ezzel egy NATO-tagországot is bevonnának a háborúba.

A lengyel elnök szerint Varsó álláspontja az, hogy támogatást küld Ukrajnának, de nem állomásoztatja ott a katonáit. „Reméljük, hogy soha nem kell majd katonáinkat Ukrajnába küldenünk, hogy ott harcoljanak a Lengyel Köztársaság vagy a NATO védelmében. Ezért remélem, hogy nem lesz rá szükség, Oroszország nem idéz elő ilyen helyzetet. A mai álláspontunk, hogy egyáltalán nem akarunk részt venni ebben a háborúban, és nem akarjuk, hogy a katonáink részt vegyenek ebben a háborúban” – tette hozzá a lengyel államfő.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei