Mikita az Orbán–Zelenszkij-csúcstalálkozóról: Megvan a bizalom a felek között!

Mikita az Orbán–Zelenszkij-csúcstalálkozóról: Megvan a bizalom a felek között!

11:03 Július 5, 2024

Politika 494 6 хвилин

Українська

Kedden Kijevbe utazott Orbán Viktor, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadott. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége volt. „A magyar elnökség célja, hogy hozzájáruljunk az Európai Unió előtt álló kihívások megoldásához. Első utam ezért Kijevbe vezetett” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.

A csúcstalálkozóval kapcsolatban Viktor Mikita kárpátaljai kormányzó interjút adott a HVG-nek. A politikus szerint, ha mindenki betartja a szavát, akkor hivatalos dokumentumok és megállapodások aláírása nélkül is képesek továbblépni. A kormányzó szerint Magyarország érdeke is, hogy Ukrajna tagja legyen az Európai Uniónak.

A találkozóval kapcsolatban az ukrán vezető megjegyezte, több mint fél éven át tartott a csúcs előkészülete, szerinte nagyon fontos, hogy immár mindkét fél pozitív retorikát használ.

Mint elmondta, bár a két fél nagy utat tett meg az elmúlt fél év során, még sok a tennivaló; annyit sikerült elérni, hogy már megvan a bizalom a felek között. A politikus tájékoztatása szerint megállapodás született egy ukrán-magyar üzleti fórum megszervezéséről, ami azért fontos, mert nagyon sok ukrajnai vállalkozás települt át Kárpátaljára, így rengeteg az együttműködési lehetőség.

„Kifejezetten szükséges és eredményes volt ez a találkozó, mert szomszédos államként mindkét fél érdekelt a gazdasági és egyéb kapcsolatok fejlesztésében” – közölte.

Mikita arról is beszélt, sok ország szeretné, ha minél hamarabb megkezdődének a béketárgyalások, ám előbb szükség van egyes feltételek teljesítésére. Példaként említette azokat, amelyeket a legutóbbi Ukrajna-békecsúcson fogalmaztak meg az európai országok.

„Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb Orbán Viktor is támogatni fogja a Volodimir Zelenszkij ukrán államfő által előterjesztett béketervet, és minél határozottabb lesz a támogatás, annál hamarabb indulhatnak meg a tárgyalások” – jegyezte meg a kormányzó, aki az EU-val kapcsolatban kitért arra is, hogy Magyarországnak is érdeke, hogy Ukrajna haladjon az integráció felé és végül be is lépjen az unióba. Viktor Mikita arról is beszélt, hogy fejleszteni kell Magyarország és Ukrajna között az infrastrukturális kapcsolatokat, újabb áteresztő pontokat kell nyitni a határon.

„És az is fontos, hogy Magyarországon megnyílhat az első ukrán iskola, hiszen Kárpátalján 96 olyan iskola működik, ahol magyar nyelven folyik az oktatás” – mondta a kormányzó.

Az ukrán nemzetiségi közösség nagy jelentőségűnek és jelzésértékűnek tartja, hogy miután Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét, Orbán Viktor első útja a háború sújtotta Ukrajnába vezetett – fogalmazott az Indexnek Grexa Liliána, ukrán kisebbségi parlamenti szószóló.

A nemzeti kisebbségek ügyével kapcsolatban kiemelte: Magyarország és Ukrajna arra törekszik, hogy kétoldalú, kölcsönös együttműködés alakuljon ki, így szakértői és diplomáciai szinten már legalább fél éve azon dolgoznak, hogy egy úgynevezett tükörelvű megoldás jöjjön létre közöttük.

„Azt a fajta bánásmódot, amelyet Magyarország az itt élő tizenhárom nemzetiségi kisebbséggel szemben képvisel, elvárja Ukrajnától is” – mondta, majd hozzáfűzte: úgy látja, Ukrajna jelenlegi vezetése ezt abszolút megértette, és ennek eredménye, hogy a kijevi találkozó létrejöhetett.

„Több tízezer menekült ukrán gyerek van az országban, és vannak, akik még mindig nem járnak iskolába, mert vagy épp olyan korban vannak, amikor nem szívesen mennek olyan közösségbe, ahol nem beszélik a nyelvet, vagy még mindig az ukrán online oktatásban vesznek részt, ezért nem jelentkeztek a magyar közoktatásba” – vélekedett, hozzátéve: a gyermekek szocializációjának egyik alapja az oktatási intézmény, ezért nagy jelentősége van annak, hogy Orbán Viktor örömmel fogadta Volodimir Zelenszkij kezdeményezését, hogy legyen ukrán iskola Magyarországon.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei