Magyarország is részt vesz a svájci Ukrajna-békecsúcson

Magyarország is részt vesz a svájci Ukrajna-békecsúcson

13:13 Június 6, 2024

Politika 1054 2 хвилини

Українська

Magyarország külügyminiszteri szinten részt vesz a június 15-én kezdődő svájci Ukrajna-békecsúcson, a kormány ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy azon nem lesz jelen mindkét érintett fél – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarország külügyminiszteri szinten fogja képviseltetni magát a konferencián. „A részvételünk oka, hogy mi abszolút a béke pártján állunk, és ezért minden olyan rendezvényen részt veszünk, amelyen a béke van napirenden” – szögezte le.

Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország nélkül kerül megrendezésre a konferencia, így az eseményen nem lesz jelen mindkét szemben álló fél. „Úgy hisszük, hogy akkor lenne valódi eredmény várható, ha mindenki ott lenne a tárgyalóasztalnál” – mondta.

„Ezúttal nem ez a helyzet, de mivel tiszteletben tartjuk a svájciak békeerőfeszítéseit, részt fogunk venni külügyminiszteri szinten” – tette hozzá, arra is kitérve, hogy a békéről beszélni mindig hasznos.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei