Moszkva fokozatosan építi a kapcsolatait tálibokkal

Moszkva fokozatosan építi a kapcsolatait tálibokkal

11:16 Május 28, 2024

Politika 383 2 хвилини

Meghívta legnagyobb éves gazdasági fórumára a Talibánt Oroszország, miközben történtek lépések annak érdekében is, hogy ismét engedélyezzék a szervezetet Oroszországban – nyilatkozta hétfőn egy orosz diplomata.

Moszkva fokozatosan építi a kapcsolatait az iszlamista szervezettel, mióta az 2021-ben átvette Afganisztán irányítását, miután az amerikai hadsereg elhagyta az országot. Ezt azonban nehezíti, hogy a Talibánt 2003-ban Oroszország terrorszervezetnek minősítette és betiltotta. Zamir Kabulov külügyminisztériumi tisztviselő szerint azonban hamarosan a csoport lekerülhet a tiltott szervezetek listájáról, sőt meghívót is kapott a június 5–8 közötti Szentpétervári Gazdasági Fórumra.

A diplomata szerint az afgán vezetők főként az olajipar termékei iránt érdeklődnek – írja a Reuters, hozzátéve, hogy a szentpétervári fórum jelentősen átalakult az Ukrajna elleni inváziót követően, így ott egyre kevesebb nyugati és egyre több kínai, közel-keleti, indiai és afrikai látogató érkezik.

A Talibán levétele az orosz terrorlistáról ahhoz is utat nyithat, hogy Moszkva – elsőként – hivatalosan is elismerje az Afganisztánt irányító tálib kormányt.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei