Összeverekedtek a parlamentben a grúz képviselők

Összeverekedtek a parlamentben a grúz képviselők

10:01 Május 15, 2024

Politika 1282 4 хвилини

Українська

Georgiai (grúz) parlamenti képviselők kedden összeverekedtek azon az ülésen, ahol a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezetet harmadik olvasatban akarták tárgyalni. Az ülést élőben közvetítette a törvényhozó testület honlapja.

A konfliktust Levan Habeisvili, az ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalom párt elnökének felszólalása váltotta ki, aki azzal vádolta meg a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia pártban ülő kollégáját, Dmitrij Szamharadzét, hogy az ő utasítására Tbiliszi utcáin ismeretlenek bántalmazzák a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslat ellenzőit.

Ezt követően Szamharadze egy vizespalackkal megdobta Habeisvilit. Verekedés tört ki közöttük. A dulakodáshoz az ellenzék és a kormánypárt más képviselői is csatlakoztak. A törvényhozás elnöke, Salva Papuasvili félbeszakította az ülést.

A történtekkel szinte egy időben a helyi belügyminisztérium emberei lezárták a parlament épületét megközelítő utcákat Tbilisziben, ahol a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezet elleni tüntetést terveznek – jelentette a helyszínről a TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója.

A belügyminisztériumi erők a parlament hátsó bejárata közelében helyezkedtek el, valamint az Április 9. utcán, amely a törvényhozó testület szolgálati bejáratához vezet. A különleges erők már megjelentek a kormányzati negyedben, a parlament közelében található kormányház közelében, valamint a Szabadság terén. Ott vízágyúkat is elhelyeztek. Különleges erők vannak a parlament udvarán is.

A törvényhozás előtt már elkezdtek gyülekezni a tüntetők. Néhány diák menetet szervez az egyetemről a törvényhozás elé.

A parlament a tervek szerint kedden harmadik és egyben utolsó olvasatban tárgyalja a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezetet. A parlamentben sárga biztonsági fokozat van érvényben, ami azt jelenti, hogy épületébe nem mehetnek be kívülállók. A tilalom nem vonatkozik a tévécsatornák képviselőire.

Május 1-jén a parlament második olvasatban támogatta a „Külföldi befolyás átláthatóságáról” szóló törvénytervezetet. A jogszabályt ellenezte Szalome Zurabisvili köztársasági elnök, az ellenzék és nyugati diplomaták, akik úgy vélték, hogy akadályozza az ország európai uniós integrációját.

Az amerikai külügyminisztérium szerint a törvényjavaslat célja, hogy aláássa az ország élénk civil társadalmát. A kormánypárt vezetői szerint viszont csak a nem kormányzati szektor és a média külföldi finanszírozásának átláthatóságát szolgálja. Zurabisvili kijelentette, hogy megvétózza a törvényjavaslatot, ha mindhárom olvasatban elfogadják.

Április 15. óta ellenzéki és civil aktivisták gyűléseket tartanak Tbilisziben a külföldi ügynökökről szóló törvény elfogadása ellen.

A tüntetések több alkalommal összecsapásokba torkolltak a rendfenntartókkal; a rohamrendőrök paprikasprayt és vízágyúkat vetettek be a grúz parlament előtt tüntetők feloszlatására.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei