Először van katolikus miniszterelnöke a protestáns Észak-Írországnak

Az ír sziget több mint egy évszázaddal ezelőtti megosztása óta első ízben került az észak-írországi kormány élére olyan miniszterelnök, aki a brit fennhatóság ellen küzdő katolikus mozgalmat képviseli.

A csaknem kétévi szünet után szombaton összeült a belfasti parlament, a Stormont a várakozásoknak megfelelően Michelle O’Neill-t, a legnagyobb katolikus pártnak, a Sinn Féinnek az alelnökét választotta kormányfővé.

A történelmi horderejű fejlemény előzményeként az EU-párti, balközép irányzatú Sinn Féin a 2022 májusában megtartott törvényhozási választásokon – Észak-Írország 103 éves történetében ugyancsak első ízben – a legtöbb képviselői mandátum elnyerésével a Stormont legnagyobb pártja lett.

A belfasti parlamentben korábban mindig a brit fennhatóságot pártoló protestánsoké – az utóbbi évtizedekben a radikálisan EU-szkeptikus jobboldali Demokratikus Unionista Párté (DUP) – volt a legnagyobb létszámú frakció.

Az újonnan megalakult észak-írországi kormány miniszterelnök-helyettese Emma Little-Pengelly, a DUP képviselője lett.

Az észak-írországi rendezési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás alapján Észak-Írországban csakis a protestáns és a katolikus közösséget képviselő pártok koalíciója kormányozhat, egyoldalú kormány nem alakítható.

Michelle O’Neill miniszterelnökként tartott első beszédét egyértelmű megbékélési gesztussal kezdte, kijelentve: sajnálkozik a 30 évnyi szektariánus konfliktus „összes áldozatának halála miatt, kivétel nélkül”.

Az északír kormányfő szerint a korábbi évtizedek igazságtalanságai és tragédiái még most is éreztetik hatásukat. „A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, de annyit megtehetünk, hogy jobb jövőt teremtünk magunknak” – fogalmazott szombati felszólalásában Michelle O’Neill.

A Sinn Féin a protestáns oldalon általánosan elfogadott álláspont szerint az egykori legnagyobb észak-írországi katolikus britellenes milíciának, az Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) a politikai szárnyaként működött a szektariánus villongások három évtizede alatt.

Az IRA 1969 után kezdett fegyveres harcot az általa megszálló hatalomnak tekintett Nagy-Britannia észak-írországi fennhatósága ellen. A több mint háromezer emberéletet kioltó konfliktust – amelynek az unionista milíciák is részesei voltak – az 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le.

Az egyezménnyel elindított megbékélési folyamat eredményeként a Demokratikus Unionista Párt és a Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, olyan egységkormányt alkotva, amely a korábbi évtizedekben teljesen elképzelhetetlen lett volna.

A felekezetközi kormányzás azonban korántsem zökkenők nélküli. Az új kormány szombati megalakulása előtt a DUP csaknem két évig bojkottálta a parlamentet, lehetetlenné téve az előírt egységkormány létrejöttét. A protestáns párt arra hivatkozott, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás kikezdi Észak-Írország alkotmányos helyzetét az Egyesült Királyságon belül, mivel vámhatárt emel Nagy-Britannia és Észak-Írország közé.
A Brexit óta Észak-Írország és az Ír Köztársaság 499 kilométeres határa az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára.

Az EU a Brexit-megállapodáshoz fűzött eredeti észak-írországi protokollban ellenőrzéseket követelt a Nagy-Britanniából Észak-Írországba áramló áruforgalomban annak érdekében, hogy ne Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán kelljen visszaállítani a korábban katonai szigorúságú, de a rendezési folyamat egyik fő vívmányaként évekkel ezelőtt megszűnt határellenőrzéseket.

A brit kormány azonban az előírások jelentős enyhítéséről állapodott meg az EU-val, és a DUP a héten kihirdetett módosításokat elfogadva hozzájárult az új belfasti kormány megalakulásához.

Forrás