Törökország nem lát más alternatívát az ukrán gabona exportjára, mint az Oroszországgal kötött fekete-tengeri megállapodás megújítása. Erről Hakan Fidan török külügyminiszter beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott tárgyalása után.
„Tudjuk, hogy jelenleg alternatív útvonalakat keresnek a gabonaszállítmányok számára, de úgy látjuk, hogy ezek nem lehetnek az eredeti kezdeményezés alternatívái, mivel nagyon kockázatosak” – jelentette ki a török külügyminiszter.
Az elmúlt hetekben Moszkva több sorozatos csapást mért az odesszai és a dunai kikötők infrastruktúráira.
„Beszéltünk a béke lehetőőségéről és a globális békecsúcs előkészítéséről. Beszéltünk továbbá a Fekete-tenger térségében a gabonaexport ellen Oroszország aljas támadásai miatt kialakult helyzetről. Ezek nyilvánvalóan a globális biztonság elleni támadások. Törökországgal együtt lépésről lépésre helyre tudjuk állítani a biztonságot, amint azt már többször bebizonyítottuk” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Oroszország július közepén lépett ki a megállapodásból, amely csaknem egy éven át lehetővé tette, hogy a háború ellenére több millió tonna ukrán gabonát vigyenek ki a tengeren. Az egyezség felrúgásánál arra hivatkoztak, hogy az alku egyes részleteit a partnerek nem teljesítették.
Vlagyimir Putyin elnök ennek ellenére augusztus elején Törökország támogatását kérte a rendkívül nagy orosz termésből származó gabona exportjához, amelynek szállítását a nyugati szankciók akadályozzák.
Az ukrán elnök Kijevben találkozott Törökország külügyminiszterével – írja az rba.ua.
A meetingről Volodimir Zelenszkij is beszámolt a közösségi oldalán, és azt írta: fontos témákról beszéltek, többek közt az ukrán békeformuláról, a későbbre tervezett globális békecsúcsról, valamint a fekete-tengeri gabonaszállításokról.
Az ukrán elnök megköszönte azt is, hogy a törökök „állhatatosan és állandóan támogatják Ukrajnát”.
A török külügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy március 9-én, Brüsszelben folytatódnak a tárgyalások Svédországgal és Finnországgal a két állam NATO-tagságáról. A megbeszélések annak ellenére is folytatódnak, hogy Mevlut Cavusoglu szerint Svédország még mindig nem teljesítette a tavaly aláírt memorandumban foglalt kötelezettségeit.
Törökország januárban fújta le a Svédországgal és Finnországgal folytatott tárgyalásokat, miután egy dán szélsőjobboldali politikus elégette a Korán egy példányát a stockholmi török nagykövetség előtt.
Svédország és Finnország tavaly kérte felvételét az észak-atlanti védelmi szövetséghez, miután Oroszország megszállta Ukrajnát, Svédország azonban váratlan ellenállásba ütközött Törökország részéről. Ankara ugyanis azzal vádolja Stockholmot, hogy terrorista csoportok – különösen a kurd PKK – tagjait rejtegeti.
A svéd kormány épp március 9-ére tervezi, hogy hivatalosan dönt arról a javaslatról, amely szerint illegális lenne terrorista szervezethez tartozni vagy azt támogatni. Stockholm célja, hogy a jogszabály június 1-jén lépjen hatályba, bár a törvényjavaslatról szóló parlamenti szavazás időpontját még nem tűzték ki.
Az Egyesült Államok és más NATO-országok azt remélik, hogy a két északi ország a július 11-én Vilniusban tartandó NATO-csúcstalálkozón a szövetség tagjává válik.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026