Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy július 23-án Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában találkozik Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. Kijelentését az orosz Interfax hírügynökség idézte, írja a Jevropejszka Pravda.
Lavrov elmondta, hogy a találkozóra csütörtök reggel kerül sor.
„A Rubióval való találkozó már egyeztetve van” – mondta egy manilai sajtótájékoztatón.
Lavrov elmondása szerint Moszkva azt eltételezi, hogy Washington még nem vetette el az Anchorage-ban előterjesztett javaslatait.
„Azt feltételezzük, hogy legalábbis egyelőre amerikai kollégáink nem mondtak le saját javaslataikról, amelyek elhangzottak, és amelyek most már mindenki számára jól ismertek, mivel sok hozzászólás érkezett” – mondta az orosz külügyminiszter.
„Trump elnök előrejelzésével kapcsolatban, miszerint (az ukrajnai háború – szerk.) küszöbön álló rendezéssel kapcsolatban… holnap megkérdezem Marco Rubiót” – tette hozzá.
Rubio és Lavrov Manilába látogatnak, hogy részt vegyenek a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének rendezvényein.
Isztambulban befejeződtek az orosz és amerikai delegáció tárgyalása a diplomáciai képviseletek működéséről – a megbeszélés több mint hat órán át tartott.
Az orosz állami hírügynökség, a TASS, arról számolt be, hogy a tárgyalások, amelyek a szigetország amerikai főkonzuljának zárt rezidenciáján zajlottak, sajtótájékoztatók nélkül zárultak.
The next negotiations between representatives of Russia and the USA have started in Istanbul
This time the negotiations will touch upon the problems of the work of embassies. The Russian delegation arrived at the residence of the US Consul General early in the morning.… pic.twitter.com/9URXOaQVT6
Korábban Dmitrij Pjeszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy az eredményekről később adnak tájékoztatást. A találkozót két előző technikai megbeszélés előzte meg Moszkva és Washington között.
🇹🇷 🇷🇺 🇺🇸 Russia and US talks in Istanbul have ended, they lasted more than six hours
The Russian delegation left the negotiating site without comment.
Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere február 26-án azt mondta, hogy a találkozón „magas rangú diplomaták és szakértők” vesznek részt. Ők „megvizsgálják a rendszerszintű problémákat, amelyek az előző amerikai adminisztráció jogellenes tevékenységei következtében felhalmozódtak, és amelyek mesterséges akadályokat jelentettek az orosz nagykövetségnek”, amire Oroszország „visszavágott, és szintén kényelmetlen körülményeket teremtett az amerikai nagykövetség számára Moszkvában”.
[type] => post [excerpt] => Isztambulban befejeződtek az orosz és amerikai delegáció tárgyalása a diplomáciai képviseletek működéséről – a megbeszélés több mint hat órán át tartott. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1740732000 [modified] => 1740718397 ) [title] => Befejeződtek a tárgyalások Isztambulban az orosz és amerikai delegációk között [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142656&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 142656 [uk] => 142675 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 142657 [image] => Array ( [id] => 142657 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul.jpg [original_lng] => 131331 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/isztanbul.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1740711200:12 [_oembed_2583a5934c34511e7ab5a51679389b7d] =>
The next negotiations between representatives of Russia and the USA have started in Istanbul
This time the negotiations will touch upon the problems of the work of embassies. The Russian delegation arrived at the residence of the US Consul General early in the morning.… pic.twitter.com/9URXOaQVT6