J. D. Vance amerikai alelnök megerősítette Donald Trump elnök szándékát a nukleáris fegyverkísérletek újraindításáról, hangsúlyozva, hogy a nukleáris arzenál működőképességének fenntartása nemzetbiztonsági érdek.
Az Egyesült Államokban ismét napirendre került a nukleáris fegyverkísérletek kérdése, miután Donald Trump elnök közösségi oldalán bejelentette: tervezi a tesztek újraindítását. A döntést J. D. Vance alelnök is megerősítette, aki a Fehér Ház előtt újságíróknak nyilatkozva kijelentette: „Az amerikai nukleáris arzenál működőképességének fenntartása is indokolja a tesztek újraindítását.”
Vance hozzátette, az Egyesült Államok számára a nukleáris fegyverek megléte a nemzetbiztonság egyik legfontosabb eleme, és ennek része a fegyverek rendszeres ellenőrzése is. Mint mondta: „Az Egyesült Államok olyan országokkal is szorosan együttműködik a nukleáris fegyverkezés korlátozásában, amelyekkel nem ápol jó viszonyt.”
Donald Trump elnök a bejelentést követően a repülőgépen tartott sajtóbeszélgetésen is megerősítette szándékát, és közölte, hogy a tesztek részleteit később hozzák nyilvánosságra. A helyszínekkel kapcsolatban emlékeztetett: „az Egyesült Államokban vannak erre létrehozott körzetek.”
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2