A lengyel kormány nem fog katonai kontingenst küldeni Ukrajnába, ezt az elképzelést elsősorban Washington vetette fel azzal kapcsolatban, hogy az európai erők esetleg felügyeljék a tűzszünet betartását a Kijev és Moszkva közötti esetleges megállapodások után – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök a TVP Info lengyel hírügynökségnek adott interjújában, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az interjú során a lengyel kormányfő ismét hangot adott Varsó következetes álláspontjának ebben a kérdésben. „Nem fogunk lengyel csapatokat küldeni Ukrajnába” – hangsúlyozta a lengyel hadsereg feltételezett részvételéről beszélve egy békefenntartó misszióban Ukrajnában, miután Oroszország beszünteti az agressziót.
Varsó álláspontját ismertetve a lengyel miniszterelnök megjegyezte, hogy az ország célja az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határ védelme. Mint hozzátette, Lengyelország célja „egy központ létrehozása a fegyverek és egyéb támogatások Ukrajnának történő átadására”. Donald Tusk így válaszolt egy kérdésre az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottjának, Keith Kellogg tábornoknak a szavaival kapcsolatban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A lengyel kormány nem fog katonai kontingenst küldeni Ukrajnába, ezt az elképzelést elsősorban Washington vetette fel azzal kapcsolatban, hogy az európai erők esetleg felügyeljék a tűzszünet betartását a Kijev és Moszkva közötti esetleges megállap... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1747833180 [modified] => 1747825842 ) [title] => Tusk pontot tett a lengyel csapatok Ukrajnába küldésének ügyére [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151719&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151719 [uk] => 151735 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151720 [image] => Array ( [id] => 151720 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk.jpg [original_lng] => 24083 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tusk.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1747821735:8 [_thumbnail_id] => 151720 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2910 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 28460328001 [_oembed_5f051cd4a74fd91cfacc7b66c5ddbe97] =>
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.