Ukrajna kölcsönbérleti, Lend-Lease modelljének kialakítását még nem zárták le. Az Egyesült Államok négy korábban elfogadott program keretében folytatja Ukrajna támogatását – közölte Olekszij Reznyikov védelmi miniszter az RBK-Ukrajnának adott interjújában.
„Hogy miből áll a kölcsönbérlet, az még várat magára. Mert partnereink még nem fejezték be a modell kialakítását. Az elvi döntés már megszületett, hogy legyen kölcsönbérlet, meghatározták a program keretén belüli pénzösszeget, és megszületett a döntés annak kapcsán, hogy ebből a pénzből Ukrajna meg tudja vásárolni azt, amire szüksége van a háború megnyeréséhez. De a részleteket, hogy mi legyen ez a kölcsönbérlet, még most vitatják meg” – jelentette ki Reznyikov.
A honvédelmi miniszter megjegyezte, hogy nem hozza nyilvánosságra az Ukrajnára alkalmazható Lend-Lease formátum részleteit, és hozzátette, hogy a végleges modell tervezője nem a honvédelmi, hanem a pénzügyminiszter lesz.
A Lend-Lease működéséig Ukrajna továbbra is az USA-ban már jóváhagyott csomagjai keretében kap támogatást.
„Jelenleg az USA-nak négy programja van és mindegyik működik. Vagyis közös politikai döntést hozott az Egyesült Államok vezetősége – az elnök, a Pentagon, a Fehér Ház –, miszerint mindvégig támogatják Ukrajnát, a háború végéig, amelyben Ukrajna lesz a győztes. Továbbra is elkülönítenek pénzösszegeket, megkapják a Kongresszus és a Szenátus engedélyeit, és programokat finanszíroznak” – hangsúlyozta Reznyikov.
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
.@oleksiireznikov After Mariupol and Bucha and missile attacks, we will not be intimidated by nuclear weapons. We say to all partners - stop being afraid of ??. This is not the second army of the world, these are tramps, marauders and rapists. This is a prison which attacked ??.
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Joe Biden amerikai elnök azt tervezi, hogy május 9-én, a nácizmus felett aratott győzelem napján írja alá aLend-Lease-ről szóló törvényt Ukrajna számára.
Ezt Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője jelentette be.
Április 28-án az Egyesült Államok Képviselőháza törvényjavaslatot fogadott el a Lend-Lease-ről és a demokrácia védelméről Ukrajnában. A törvény akkor lép hatályba, ha azt az Egyesült Államok elnöke is aláírja. Ez lehetővé teszi, hogy jelentősen felgyorsuljon a fegyver- és más segélyszállítás az Egyesült Államokból Ukrajnába.
A Lend-Lease lényege, hogy az Egyesült Államok azzal a feltétellel fegyvereket „kölcsönöz” Ukrajnának, hogy azokat visszaadja, vagy valamilyen később meghatározott formában fizet értük az ukrán kormány.