Az ázsiai csendes-óceáni térségben folytatódó katonai erődemonstráció, a kínai–amerikai kakaskodás egyre inkább háttérbe szorítja az Ukrajna körüli feszültséget, annak nemzetközi visszhangját.
Közös éleslövészet, közös aknamentesítés, közös terroristaellenes gyakorlatok, lég- és rakétavédelmi feladatok közös, koordinált megoldása, közös demonstratív flottatüntetés, egymás hajóinak a megismerése – kell-e ennél szorosabb katonai együttműködés, mint amilyet a minap véget ért egy hónapos kínai–orosz haditengerészeti gyakorlat felmutatott? Hét kínai és hét oroszországi hadihajó vett részt a „Közös tenger 2024” elnevezésű gyakorlaton, amelynek keretében a dél-kínai tengertől a Tajvan körüli, a Diaoyü (Senkaku) apró szigetcsoportot (amelyet mind Kína – mind Tajvan, Dél-Korea és Japán a magáénak követel) felölelő térségen át a Kuril-szigetekig, a japán parti vizekig sok érzékeny területet érintő-figyelmeztető flottavonulást tartottak. Ez mindenek előtt az Egyesült Államoknak, Japánnak, Dél-Koreának – és természetesen Tajvannak szólt.
Az ázsiai csendes-óceáni térségben folytatódó katonai erődemonstráció, a kínai–amerikai kakaskodás egyre inkább háttérbe szorítja az Ukrajna körüli feszültséget, annak nemzetközi visszhangját.
Az USA rendszeresen tart a térségben demonstratív, a hajózás szabadságát jelképező flottafelvonulást (FONOPS – Freedom of Navigation Operations). A napokban ért véget a közös kínai–oroszországi haditengerészeti gyakorlatsorozat, amellyel párhuzamosan a Beibu öbölben két-két kínai és vietnámi hadihajó közös járőrözést, gyakorlatot hajtott végre. Kínai oldalon a Hanzsong, a 648-as oldalszámú, irányított rakétákkal felszerelt fregatt is részt vett a misszióban, amelyet 2005 óta idén júniusban már a 36. alkalommal tartottak meg a két szomszédos ország haderői.
Kína kihúzza a vietnámi tüskét a hátából
Jelképes, hogy a Beibu-öböl (francia-nyugati nevén a Tonkini-öböl) különleges szerepet játszott az észak-vietnámi–amerikai háború 1964-es fellobbanásában, amely a máig vitatott „tonkini incidens” néven került be a hadtörténelembe. Az amerikai Maddox rombolót állítólag megtámadta három kis partvédő vietnámi hadihajó. A Maddox tüzet nyitott a támadólag közeledő vietnámiakra öthüvelykes (127 mm-es) ágyúiból, amire a vietnámiak a hajóikon lévő legnehezebb fegyverekből, 14,5 mm-es nehéz géppuskákból válaszoltak tűzzel. Az egyenlőtlen harcban mindhárom vietnámi hajó súlyos sérülést szenvedett, négy tengerész meghalt, és sok volt a sebesült is. Amerikai részről nem szenvedtek veszteséget, egyetlen 14,5 mm-es vietnámi lövedék találta el a Maddoxot, amely légi támogatást kért és kapott a közelben hajózó Ticonderoga repülőgép-hordozótól.
Ma a kínai–vietnámi gyakorlat célja különösképpen időszerű. Egy kínai–amerikai fegyveres összecsapás esetén Peking ily módon is biztosíthatja, hogy Hanoi nem válik egy hatalmas tüskévé a hátában, hanem jóindulatú semlegességet tanúsít.
Ami nem kis dolog, mert a százmilliós Vietnám hadseregét tartják ma a világ legnagyobb létszámú fegyveres erejének, melynek szárazföldi csapatait fejlett haditengerészet egészíti ki. A hadsereg felszerelése túlnyomó részben szovjet–oroszországi eredetű.
Áthelyeződnek a nemzetközi feszültségforrások
Elemzők szerint a következő évek, évtizedek meghatározó nemzetközi feszültségforrása Európáról, Oroszország európai területeiről még inkább áttevődik a Csendes-óceán délkeleti, a kínai partok menti tengerszakaszaira. Európa, az EU és a NATO magára marad, átvállalva az esetleges Trump-kormányzat idején a Kijevet támogató csapatból kifaroló amerikai oroszlánrészt is. Ami a mai EU anyagi viszonyait, a keleti bővítés terheit – a szegény és bizonytalan helyzetű Ukrajna és Moldova mellett a Nyugat-Balkán szegény és csatlakozásra váró államait – is felvállaló helyzetet ismerve kevés reményt felcsillantó vállalkozás.
Figyelmeztető jel a német takarékossági program
Eme forgatókönyv megvalósulásának esélyei – a Donald Trump elleni sikertelen merénylet amerikai belpolitikai vetületét is számításba véve – nőnek. Amerika még inkább a csendes-óceáni térség irányába fordul és nem akar egy európai háborúba belebonyolódni. A régi-új EU-vezetés, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újjáválasztott elnökének az imént megerősített fogadalma, hogy addig és olyan mértékben támogatják Kijevet Moszkva (és növekvő mértékben Peking, Phenjan) ellen, ameddig szükséges, jól hangzó, de irreálisnak tűnő ígéret. Európa, az EU ebbe belerokkanhat. Figyelmeztető jel, hogy Németország, az EU vezető gazdasága és az USA után Ukrajna második legnagyobb katonai-anyagi-politikai támogatója a felére vágta vissza jövőre az Ukrajna-segítő büdzsét. Berlinben Scholz kancellár takarékossági programmal indokolta a támogatáscsökkentést.
Európa új vezetői egyelőre struccpolitikusként viselkednek. Úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket az amerikai belpolitikai helyzet, Biden hanyatlása, Trump felemelkedése, és utóbbi alelnökválasztása. Pedig aggaszthatná őket például J.D. Vance személye, akit a jövő amerikai republikánus vezetőjének szánnak, aki igazi „Európától távolodó” izolacionista. Ha bejön a papírforma, és 2025. január 20-tól a Trump–Vance duó veszi birtokba a Fehér Házat, Európában tanácstalanok lesznek, jelzi a Politico nemzetbiztonsági napi összefoglalója. És ebből kitűnik, hogy a NATO- és az EU-diplomaták taktikája, az új Trump–Vance irányvonal diplomatikus semmibe vétele, legalábbis ennek színlelése nem biztos, hogy a legcélravezetőbb álláspont.
