A francia kormány be akarja tiltani az Identitás Generáció nevű szervezetet, melynek tagjai januárban nagy felháborodást keltő akcióban vettek részt a spanyol határnál.
Franciaország elindította az ország egyik legismertebb szélsőjobboldali szervezetének, az Identitás Generációnak a betiltását célzó eljárást, jelentette be Gérald Darmanin belügyminiszter szombat este a Twitteren, a csoportnak tíz napja van feloszlatni magát.
A kormány már egy hónapja vizsgálja a lehetőségét annak, hogy fellépjenek a szervezet ellen, január 19-én ugyanis nagyjából 30 tagjuk tűnt fel a spanyol határon, hogy egy drón segítségével állítsanak meg az országba érkező menekülteket. Az akció közfelháborodást keltett az országban.
Az ügyészség ezután közösség elleni uszítás miatt kezdett ellenük nyomozni, mivel a csoportnál menekültellenes molinók is voltak, írja az AFP-re hivatkozva a Spiegel.
Nem ez volt az első ilyen akciója a csoportnak, 2018-ban az Alpokban hasonló módon igyekeztek megfélemlíteni menekülteket, azért először három embert el is ítéltek, de fellebbezést követően felmentették őket.
Január végén a szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés elnöke, Marine Le Pen emelte fel a hangját a tiltás ellen, szerinte ugyanis a 2000 elején alakult csoport csak a szabad véleménynyilvánítás eszközeivel élt.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => A francia kormány be akarja tiltani az Identitás Generáció nevű szervezetet, melynek tagjai januárban nagy felháborodást keltő akcióban vettek részt a spanyol határnál. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1613472600 [modified] => 1613465786 ) [title] => Egy szélsőjobboldali szervezet betiltására készül a francia kormány [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18865&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 18865 [uk] => 18882 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 18866 [image] => Array ( [id] => 18866 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg [original_lng] => 130544 [original_w] => 1160 [original_h] => 652 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-300x169.jpeg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-768x432.jpeg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio-1024x576.jpeg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg [width] => 1160 [height] => 652 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg [width] => 1160 [height] => 652 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/identitas-generacio.jpeg [width] => 1160 [height] => 652 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1613480845:8 [_thumbnail_id] => 18866 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 5199 [translation_required_done] => 1 [_oembed_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] =>
❗️Санкції щодо окремих телеканалів - послідовний крок у боротьбі з російською гібридною агресією - Іван БакановГолова...
?L'application #TikTok sera désormais interdite au niveau fédéral. Une décision logique et nécessaire. J'attendrai donc pour essayer d'y rivaliser avec la créativité sans borne de l'excellente @pdsutter. Mais je reste à votre disposition sur Facebook et Twitter ?. A bientôt ! pic.twitter.com/CKUcIbOop0