A Bloomberg számolt be arról, hogy Dilan Yesilgöz-Zegerius holland védelmi miniszter az ukrajnai fegyverszállítási lehetőségekről beszélt, és elmondta: Hollandia elérte a határait, és már nem tud tovább közvetlen katonai támogatást nyújtani Ukrajnának.
Hollandia számára már nincsenek további lehetőségek, hiszen már [eddig is] olyan sokat tettünk – fogalmazott a védelmi miniszter.
A tárcavezető elmondta, ettől még más országokat arra fognak biztatni, hogy folytassák Kijev támogatását. Yesilgöz-Zegeriust a Patriot légvédelmi rakétarendszerhez szükséges PAC–3 elfogórakéták átadásáról kérdezték, amikor megerősítette, hogy elérték a határukat.
Nem egyből áll le a támogatás
A nyugat-európai ország eddig mintegy 9,1 milliárd dollárnyi támogatást nyújtott Kijevnek, és további 11,6 milliárdot terveznek. Az is a tervek között szerepel, hogy mintegy egymilliárd dollár értékben fegyvereket vásárolnak az európai szövetségesekkel közösen a háború sújtotta országnak.
A Patriotokra vonatkozó kijelentés lehet ugyanakkor a legproblémásabb az ukránok számára, ugyanis az elmúlt napok eseményei megmutatták, hogy az ország jelenleg nem rendelkezik olyan elfogórakétákkal, amelyek képesek lennének az orosz ballisztikus rakétákat fogni. Ehhez lenne szükség a PAC–3-akra, de ez jelenleg világszerte hiányterméknek számít, a gyártókapacitás csak lassan, évek alatt pöröghet fel. Moszkva igyekszik kihasználni ezt a védelmi rést, és főleg ilyen, jelenleg védhetetlen fegyverekkel támadni az ukrán célpontokat.
[type] => post [excerpt] => A holland kormány úgy döntött, hogy az orosz agresszió Ukrajna elleni bűntetteivel foglalkozó Speciális Törvényszék teljes értékű működési szakaszát az ország területén fogja állomásoztatni, jelentette be Andrij Szibiha külügyminiszter. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1783338240 [modified] => 1783321467 ) [title] => Szibiha kommentálta Hollandia a Speciális Törvényszékről szóló döntését [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=191144&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 191144 [uk] => 191061 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 191062 [image] => Array ( [id] => 191062 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070.jpg [original_lng] => 47769 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4480070.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1783310667:12 [_thumbnail_id] => 191062 [_edit_last] => 12 [views_count] => 553 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 1028010911001 [_oembed_e2852fc02630462ee6bdc61dcf7099e0] =>
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Teljesen egyértelmű, hogy jelenleg az ukránok állnak nyerésre az Oroszországgal szembeni háborúban, ezért minden lehetséges módon támogatni kell őket – jelentette ki a holland miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozására érkezve.
Rob Jetten közölte: ezen a héten úgy döntöttek, hogy további 500 millió eurót biztosítanak az ukrán hadsereg számára. Hangsúlyozta, Oroszországot rá kell kényszeríteni arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, ami több szankciót és nagyobb nyomást jelent Vlagyimir Putyin orosz elnökre.
DEN HAAG – Rob Jetten (D66) arriveert voor een gesprek met informateur Sybrand van Haersma Buma (CDA). De informateur spreekt met D66, CDA en experts over het thema defensie en veiligheid. ANP LINA SELG
„Amint készen áll a tárgyalásokra, Ukrajna is készen áll, és akkor európaiként egységesen fogunk fellépni” – fogalmazott.
A holland kormányfő szerint jelenleg egyértelmű, hogy Putyin nem hajlandó békemegállapodásról tárgyalni, ezért mindenekelőtt Ukrajna teljes körű támogatására és az Oroszországra nehezedő fokozott nyomásra van szükség.
Kijelentette: mint meglesz a tárgyalási hajlandóság, az Európai Unió is készen áll arra, hogy tárgyaljon azokról a biztonsági garanciákról, amelyekre Európának szüksége van, valamint az EU és Oroszország jövőbeni kapcsolatáról.
Hozzátette: a tagállamok vezetői csütörtökön rendkívül konstruktív megbeszéléseket folytattak, és meggyőződése, hogy nem alakul ki vita arról, ki képviselje majd az Európai Uniót az esetleges tárgyalásokon.
A pénteki csúcstalálkozó napirendjére kitérve a holland miniszterelnök hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a vezetők Európa költségvetéséről tárgyalnak, mert a következő évtized gazdaságát nem lehet olyan költségvetési szemlélettel felépíteni, amely még az 1990-es évekből származik. Mint mondta, a prioritásokra, így a biztonságra és a versenyképesség erősítésére kell összpontosítani, és a költségvetésnek is igazodnia kell ezekhez a modernizációs célokhoz.
„Mindannyian biztonságosabb és versenyképesebb Európát szeretnénk. Ehhez pedig olyan költségvetésre van szükségünk, amely megfelel ezeknek a céloknak” – tette hozzá.
Micheál Martin ír miniszterelnök érkezéskor úgy nyilatkozott, jelenleg semmi sem utal arra, hogy Oroszország kész lenne tárgyalóasztalhoz ülni Ukrajnával, ezért a béketárgyalások megkezdésének időpontja továbbra is bizonytalan. Közölte: az előző esti egyeztetéseken világossá vált, hogy bármilyen jövőbeli tárgyalásnak elsősorban Ukrajna és Oroszország között kell lezajlania.
Friedrich Merz német kancellár szerint az Európai Bizottság 2000 milliárd eurós javaslata az Európai Unió következő hosszú távú költségvetésére túl magas.
„Meg kell vitatnunk ennek a költségvetésnek a méretét. A számokat csökkenteni kell, és beszélnünk kell az Európai Unió bevételeiről is, mert csak annyi pénzt költhetünk el, amennyink ténylegesen rendelkezésre áll” – mondta újságíróknak a csúcstalálkozó második napján.
Merz elismerte, hogy Berlin álláspontja jelenleg nem élvez többségi támogatást a Tanácsban, de hozzátette hogy egyhangú döntésre kell jutni.
Christian Stocker osztrák kancellár osztotta Merz álláspontját, miszerint az Európai Bizottság hosszú távú költségvetési javaslata túlzottan magas. Újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy „a több pénz önmagában nem jelent automatikusan erősebb Európát”.
Stocker emellett védelmébe vette António Costát is, miután egyes uniós vezetők bírálták az Európai Tanács elnökét azért, mert kapcsolatot kezdeményezett Vlagyimir Putyinnal. Az osztrák kancellár szerint a cél az, hogy rendelkezésre álljanak a kommunikációs csatornák, és felkészüljenek arra a helyzetre, amikor tényleges tárgyalásokra kerülhet sor. Ebben az esetben az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy saját érdekeit megfelelően képviselje és megvédje a tárgyalások során. Stocker egyúttal megerősítette Ausztria régóta képviselt álláspontját is, amely szerint fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat Moszkvával.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Teljesen egyértelmű, hogy jelenleg az ukránok állnak nyerésre az Oroszországgal szembeni háborúban, ezért minden lehetséges módon támogatni kell őket – jelentette ki a holland miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek tan... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1781986080 [modified] => 1781914936 ) [title] => A holland miniszterelnök szerint jelenleg az ukránok állnak nyerésre a háborúban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=189726&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 189726 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 189727 [image] => Array ( [id] => 189727 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten.jpg [original_lng] => 500611 [original_w] => 1950 [original_h] => 1300 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten.jpg [width] => 1950 [height] => 1300 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/rob-jetten.jpg [width] => 1950 [height] => 1300 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1781904152:12 [_thumbnail_id] => 189727 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1073 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 146005527000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 4637 [1] => 2007912 [2] => 63 [3] => 97791 ) [tags_name] => Array ( [0] => Hollandia [1] => Rob Jetten [2] => Ukrajna [3] => Ukrajna győzelme ) ) [3] => Array ( [id] => 189472 [content] =>
Ukrajna haditengerészete újabb aknamentesítő hajóval bővült: Hollandia átadott egy újabb hajót az ukrán fegyveres erőknek. A járművet, amely a Henicseszk nevet kapta, már hivatalosan is ukrán szolgálatba állították.
Az ünnepélyes zászlófelvonáson részt vettek többek között Hollandia, Belgium, Románia, Litvánia és Lettország haditengerészeti vezetői.
Az új ukrán hajó nevét egy korábbi ukrán aknamentesítő hajóról kapta, amely egy harci feladat során, bajtársai védelmében semmisült meg.
Olekszij Neizsypapa altengernagy szerint a „Henicseszk” jelentősen növeli Ukrajna képességeit a tengeri aknák elleni védekezésben. A hajó segíti majd az aknák felderítését, a víz alatti robbanóeszközök hatástalanítását, valamint a polgári hajózás biztonságának fenntartását.
Az új hajóval együtt az ukrán haditengerészet már öt aknamentesítő egységgel rendelkezik. A holland legénységnek köszönetet mondtak a hajó megőrzéséért és kiváló állapotban tartásáért.
A hajó különlegessége a speciális kialakítású teste: nem mágneses anyagokból, hanem üvegszál-erősítésű műanyagból készült, ami csökkenti a mágneses gyújtószerkezetű tengeri aknák aktiválódásának veszélyét.
Hollandia újabb katonai segélycsomagot adott át Ukrajnának: több mint 60 Toyota Hilux pickupot és korszerű pilóta nélküli rendszereket küldtek az ukrán hadsereg számára. A járműveket civil forrásból szerezték be, majd katonai színre festették át.
Simon Wood ezredes, a holland védelmi minisztérium ukrán munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a járműveket az ukrán drónos egységek mobilitásának biztosítására használják majd. Kiemelte, hogy a gyorsaság kulcsfontosságú, mert az ukrán katonák jelenleg is harcolnak a fronton.
A holland fél nemcsak fegyvereket ad át, hanem teljes képességeket biztosít: az eszközökhöz alkatrészeket, lőszert, ukrán nyelvre fordított dokumentációt és szükség esetén kiképzést is biztosítanak.
Az átadáson három vállalat – a Milrem Robotics, a High Eye és az Acecore Technologies – is bemutatta a holland védelmi minisztérium által beszerzett rendszereket. Ezeket már most is használják felderítésre, evakuálásra, logisztikai feladatokra, aknakeresésre és autonóm küldetések végrehajtására.
Hollandia megpróbálja újraéleszteni az Európai Unióban a vitát arról, hogyan lehetne akár 210 milliárd eurónyi befagyasztott orosz vagyont Ukrajnának átutalni a védelem finanszírozására 2026-ban – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Politico című brüsszeli-amerikai kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Elko Heinen holland pénzügyminiszter kedden zárt ajtók mögötti vitát tartott Brüsszelben, ahol megpróbálta meggyőzni uniós kollégáit a kezdeményezés támogatásáról. A kérdés az európai számlákon tartott, befagyasztott orosz állami vagyonról szól. Hollandia azt szeretné, ha ezeket az összegeket Ukrajna támogatására fordítanák.
Ez a téma már 2024 végén heves vitát váltott ki. Akkoriban Bart De Wever belga miniszterelnök konfliktusba került az Európai Bizottsággal, mivel attól tartott, hogy Belgium kénytelen lesz visszaadni a Brüsszelben tárolt milliárdokat, ha Oroszország bíróságon megtámadja azokat. A probléma ma is fennáll: több ország továbbra is kétségeit fejezi ki.
Bulgária, Franciaország, Olaszország és Málta korábban ellenezte az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy ezeket az alapokat Ukrajna megsegítésére fordítsák. Az Európai Központi Bank többször is figyelmeztetett, hogy ha a befagyasztott vagyontárgyakat elkobozzák, más országok megtagadhatják a pénz tárolását az eurózónában – ez aláássa az euróba vetett bizalmat.
Az Ukrajna és Hollandia közötti Drone Deal egy stratégiai kezdeményezés, amely drónok, rakéták és rádióelektronikai hadviselési rendszerek közös fejlesztését és gyártását irányozza elő.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Rob Jetten holland miniszterelnök április 16-án közös nyilatkozatot írt alá a Drone Deal elindításáról, és megállapodtak a drónok közös gyártásáról. Erről az Elnöki Hivatal honlapja számolt be.
A Drone Deal Ukrajna és Hollandia között egy olyan stratégiai kezdeményezés, amely drónok, rakéták, rádióelektronikai hadviselési rendszerek és egyéb védelmi technológiák közös fejlesztését és gyártását foglalja magában. Az együttműködés kiterjed a védelmi infrastruktúrába történő összehangolt befektetésekre, a kutatásra, az innovációra, valamint az Ukrajna által az orosz agresszió elleni küzdelem során szerzett operatív tapasztalatok rendszeres megosztására is. A vezetők megbízták csapataikat a részletek kidolgozásával.
A közlemény szerint Ukrajna és Hollandia mostantól a folyamatos támogatásról egy mélyebb integráció felé lép a védelmi gyártás, a technológiák és a hosszú távú képességfejlesztés terén. Az országok együttműködnek a védelmi ipari kapacitások megerősítése és a termelés növelése érdekében, hogy reagálni tudjanak a biztonsági kihívásokra. A cél, hogy ez az együttműködés tartós védelmi-ipari partnerséggé fejlődjön.
Emellett az elnök és a miniszterelnök jelenlétében egy licencszerződést is aláírtak, amely elindítja a drónok közös gyártását.
Hollandia egy aknamentesítő hajót ad Ukrajnának, amelyre már folyik a legénység kiképzése – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij tájékoztatott arról a találkozóról, amelyet Hollandiában tartott egy Alkmaar-osztályú aknamentesítő hajón kiképzésen részt vevő ukrán katonákkal. Elmondása szerint Rob Jetten miniszterelnökkel közösen megvitatták a kiképzés előrehaladását és a további terveket a katonákkal.
Az elnök megjegyezte, hogy Hollandia teljes mértékben felkészíti a legénységet, és júniusban átadja a hajót Ukrajnának. A hajó a Genicseszk nevet kapja – annak az ukrán hajónak a tiszteletére, amely 2022 júniusában harci bevetés közben veszett oda a Kinburn-földnyelv térségében.
Az államfő szerint ez az ötödik hajó, amely csatlakozik Ukrajna jövőbeli aknamentesítő flottájához, és a második, amelyet Hollandia biztosít. Hangsúlyozta az ilyen támogatás fontosságát az ország tengeri képességeinek megerősítése szempontjából.
Az államfő háláját fejezte ki Hollandiának a segítségért, és megjegyezte, hogy az ukrán fél nagyra értékeli az ország népének támogatását. Arról is beszámolt, hogy kitüntetéseket adott át Onno Eichelsheimnek, Hollandia vezérkari főnökének és ukrán katonáknak, megköszönve nekik a találkozót és az együttműködést.
I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
Tom Berendsen holland külügyminiszter, aki Washingtonba látogatott, találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, hogy megvitassák Ukrajna, Irán és a NATO-n belüli együttműködés helyzetét.
Hollandia és az Egyesült Államok konstruktív megbeszélést folytatott Ukrajnáról, Iránról és a NATO-ról, számolt be Berendsen X közösségi oldalán, írta az Ukrinform.
„Köszönjük, Marco Rubio amerikai külügyminiszter, a washingtoni vendégszeretetet. Hollandia örömmel fektet be a transzatlanti kapcsolatokba. Nagyra értékeljük országaink közötti szoros kapcsolatokat. Konstruktív megbeszélést folytattunk Iránról, Ukrajnáról, a NATO-n belüli együttműködésünkről és Libanonról” – áll a bejegyzésben.
Elmondása szerint „fontos, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti tűzszünet fennmaradjon, és fenntartható eredményhez vezessen. Rendkívül fontos, hogy a Hormuzi-szorost újra megnyissák, és hogy a hajózás szabadságát teljes mértékben tiszteletben tartsák.”
Berendsen azt is hangsúlyozta, hogy „ezzel egyidőben továbbra is Ukrajnára kell összpontosítanunk. Rendkívül fontos, hogy Európa és az Egyesült Államok továbbra is szorosan együttműködjön egy fenntartható békemegállapodás elérése érdekében.”
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
Dilan Eschelgez-Zegerius holland igazságügyi és biztonsági miniszter bejelentette, hogy jelentős forrásokat különítenek el drónok vásárlására az ukrán fegyveres erők számára – számolt be az rbc.ua hírportál a holland védelmi minisztérium közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Hollandia 248 millió eurót különít el drónok vásárlására és gyártására az ukrán fegyveres erők számára. Ezt az Ukrán Védelmi Kapcsolattartó Csoport ülésén jelentették be, amelyen több mint 50 ország képviselői vesznek részt. Amint azt meghatározták, az eszközök gyártását közösen fogják végezni holland és ukrán vállalatoknál. Ez az együttműködési forma nemcsak a szállítások felgyorsítását teszi lehetővé, hanem a termelési kapacitások bővítését is.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a drónok a modern hadviselés kulcsfontosságú elemévé váltak. Szerinte az ukrán hadsereg hatékonyan használja ezt a felszerelést Oroszország folyamatos támadásainak elhárítására, magas szintű kiképzettséget mutatva. Azt is megjegyezte, hogy az Ukrajnával való együttműködés lehetővé teszi Hollandiának, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzen, és további üzleti lehetőségeket nyit meg. Szerinte egy ilyen partnerség kölcsönösen előnyös feltételeket teremt mindkét ország számára.