Herman Haluscsenkót, akit korábban felfüggesztettek igazságügyi miniszteri tisztségéből, felmentette tisztégéből a Legfelső Tanács a szerdai ülésén – számolt be az rbc.ua hírportál a parlamenti közvetítésre hivatkozva.
A jelentés szerint Halucsenko leváltása mellett 323 parlamenti képviselője szavazott.
Az igazságügyi miniszter feladatait ideiglenesen Ljudmila Szuhak, az Igazságügyi Minisztérium európai integrációért felelős helyettes minisztere látja el.
Haluscsenko az Igazságügyi Minisztérium előtt az Energetikai Minisztériumot vezette. Az elbocsátásáról szóló döntés a NABU és a SZAP által a Midas művelet részeként az Enerhoatomnál történt korrupcióval kapcsolatban folytatott nagyszabású vizsgálat hátterében született.
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
A Legfelső Tanács jogpolitikai bizottsága támogatta Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter lemondását, számolt be a parlament sajtóosztálya.
Emlékeztettek arra, hogy a miniszterelnök beadványát a miniszter felmentéséről, valamint Haluscsenko lemondásáról szóló kérelmet 2025. november 12-én nyújtották be a parlamentnek.
Az ukrán energetikai korrupciós botrány hatására Zelenszkij eltávolította Herman Halucsenkót és Szviltana Hrincsukot a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács tagságából, miközben a NABU nyomozása nyomán vádat emeltek hét ember, köztük Timur Mindics ellen.
„Az ukrán elnök 2025. július 19-i 501/2025. számú, „Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának összetételéről” szóló rendeletének 1. cikkének részleges módosítása érdekében H. Haluscsenkót és Sz. Hrincsukot el kell távolítani az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács összetételéből” – áll a dokumentumban.
Ez az elnöki rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
A kormány indítványt nyújtott be a Legfelső Tanácsnak Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszter és Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter felmentését a tisztségükből – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Julija Szviridenko miniszterelnök Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Szviridenko azt írta: „Benyújtottam a Legfelső Tanácsnak Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter és Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszter felmentésére irányuló indítványt.”
Ma Volodimir Zelenszkij elnök lemondásra szólította fel Haluscsenkót és Hrincsukot.
Herman Haluscsenko lemondott igazságügyi miniszteri tisztségéről az energetikai szektorban kirobbant óriási botrány miatt – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Julija Szviridenko miniszterelnök Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a miniszterelnök bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Haluscsenko megírta a lemondó levelét.
„A miniszterek (Szvitlana Hrincsuk energetikai és Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter – a szerk.) a törvényben előírt módon benyújtották (felmentési kérelmüket)” – írta Julija Timosenko.
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Volodimir Zelenszkij elnök lemondásra szólította fel Herman Haluscsenko igazságügyi és Szvitlana Hrincsuk energetikai minisztert az energiaszektort érintő korrupciós botrány miatt – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az elnök nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint az államfő hangsúlyozta, hogy ezek a miniszterek nem maradhatnak a posztjukon, mert a bizalom kérdése kulcsfontosságú. Kiemelte, hogy ha vádak merülnek fel, azokra válaszolni kell.
A hivatalukból való elmozdításukról szóló döntés gyors, a leggyorsabb lesz. Arra kértem Ukrajna miniszterelnökét, hogy szerezze be a lemondó nyilatkozatokat ezektől a miniszterektől. Arra kérem a Legfelső Tanács képviselőit, hogy támogassák ezeket a lemondó nyilatkozatokat
نائب رئيس مجلس الوزراء ووزير الدولة لشؤون الدفاع يلتقي أمين مجلس الأمن القومي والدفاع الأوكراني ورئيس أركان القوات المسلحة الأوكرانية pic.twitter.com/sILAyYp0bf
A kormány felfüggesztette Herman Haluscsenkót igazságügyi miniszteri tisztségéből – jelentette be szerdán Julija Szviridenko miniszterelnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő arról tájékoztatott, hogy a vonatkozó döntést a kormány ma délelőtti rendkívüli ülésén hozták meg.
Szviridenko arról is beszámolt, hogy a miniszteri feladatokat Ljudmila Szuhak európai integrációért felelős igazságügyi miniszter-helyettesre bízták.
Ma rendkívüli kormányülést tartottunk. Döntés született Herman Haluscsenko igazságügyi miniszteri tisztségéből való felfüggesztéséről. A miniszteri feladatokat ideiglenesen Ljudmila Szuhak látja el
Ukrajna az európai energiaügyi biztoshoz fordult Robert Fico szlovák miniszterelnök fenyegetései miatt, Kijev szerint minden uniós országnak be kell tartania a jelenleg létező normákat – számol be szombaton az rbc.ua hírportál Herman Haluscsenko energetikai miniszternek az ukrán televízió adásában tett nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint a miniszter elmondta: „Nagyon szeretnénk, ha az Európai Unióban mindenki betartaná a ma létező normákat és előírásokat.” Úgy vélte, teljességgel lehetetlen lesz a Fico által szorgalmazott döntést egyhangúlag elfogadni.
„Ha megpróbálnak igazolni egy ilyen döntést, az továbbra is az Európai Bizottság vonatkozó előírásainak megsértését jelenti. A mai napon levelet írtam az EU energiaügyi biztosának, az ENTSO-E-nek és az Energiaközösségnek, hogy ezeket a kérdéseket ennek megfelelően mérlegeljék a jogszabályok betartása szempontjából”
– fejtette ki Herman Haluscsenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna az európai energiaügyi biztoshoz fordult Robert Fico szlovák miniszterelnök fenyegetései miatt, Kijev szerint minden uniós országnak be kell tartania a jelenleg létező normákat – számol be Herman Haluscsenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1735468140 [modified] => 1735420080 ) [title] => Ukrajna Fico fenyegetései miatt az Európai Bizottság energiaügyi biztosához fordult [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136573&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 136573 [uk] => 136582 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 136575 [image] => Array ( [id] => 136575 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko.jpg [original_lng] => 37579 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/haluscsenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1735412898:2 [_thumbnail_id] => 136575 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3812 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_927b2124d0cd71ee77b11bf9a2b5df40] =>
The Georgian people have been protesting against the government’s choice to halt the EU path.
Peaceful protests, met with police violence.
Today we propose visa restrictions for Georgian diplomats.
Nem igazak azok a pletykák, amelyek szerint megszakadtak a tárgyalások Oroszországgal az energiaszektor elleni támadások felfüggesztéséről – jelentette ki Herman Haluscsenko energetikai miniszter szombat este az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Haluscsenko hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem tárgyal terroristákkal, és nem folytak tárgyalások közvetítőkön keresztül sem. „Terroristákkal nem tárgyalunk, az biztos, egyesekkel még inkább a színfalak mögött. Lehetetlen. Pláne az oroszokkal nem tárgyaltunk” – emelte ki.
A miniszter egyúttal bejelentette, hogy augusztus 22-én online csúcstalálkozót tartottak a békeképlet harmadik pontjának kérdéseiről. Energiabiztonságról volt szó. A csúcstalálkozón több mint 40 ország és nemzetközi szervezet vett részt.
Haluscsenko szerint ebben a dokumentumban a kulcspozíció „nem az energiarendszer elleni támadás”. „Elfogadtuk ennek a csúcstalálkozónak a közös közleményét. Ebben a dokumentumban az a kulcspozíció Ukrajna energiarendszerének az újjáépítése. Egyértelműen kimondja, hogy a polgári energiarendszer elleni támadások törvényteleneknek minősülnek. A nemzetközi humanitárius jog megsértését jelentik, és ezt mindenki támogatta” – mutatott rá az energetikai miniszter. Mint hozzátette, ez a dokumentum átadható Oroszországnak, és számos állam közvetíthet ebben a folyamatban.
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter a telemaraton adásában abszurdumnak nevezte a megszállt Zaporizzsjai Atomerőmű orosz szakemberek általi esetleges beindítását.
Az energiaügyi minisztérium vezetője megjegyezte, hogy csak ukrán szakemberek rendelkeznek engedéllyel az erőmű üzemeltetésére, akiket a terroristák jelenleg nem engednek be az állomásra.
„Még ha azt is képzeljük el, hogy az oroszok szakembereket hoznak Oroszországból az állomásra, akkor is engedély nélküli személyzetről lesz szó. Abszurdum az állomás beindítása általuk. Ez lehetetlen mind az ukrán, de még az orosz és természetesen a nemzetközi jog normái értelmében” – hangsúlyozta Haluscsenko.
Problémák a Zaporizzsjai Atomerőműben
Ezen kívül a miniszter hangsúlyozta, a megszállt objektumban számos jelentős műszaki probléma alakult ki, többek között a nukleáris üzemanyag felhasználásának lejár a határideje és a reaktorok működéséhez szükséges vízmennyiség hiánya.
„Az állomás vízellátásának problémája azt követően merült fel, hogy az oroszok lerombolták a Kahovkai gátat. Ha elegendő víz van a hűtőkben a hat blokk hűtésére, akkor teljesen más vízmennyiségre van szükség az atomerőmű beindításához” – magyarázta Haluscsenko.
A miniszter hozzátette: a megszállók azon törekvése, hogy kutak kifúrásával fedezzék az állomás vízszükségletét, szintén nem felel meg az előírásoknak.
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.