Az ukrán védelmi ipar az egyik legmagasabb értékelést kapta az Európai Unió képviselőitől, ezért Európának követnie kellene a példáját – jelentette ki kedden Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelmi és űrügyi biztosa a brüsszeli európai védelmi és biztonsági csúcstalálkozón, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a védelmi ipar fejlődése vált az egyik kulcsfontosságú tényezővé, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy alkalmazkodjon a modern hadviseléshez és megváltoztassa annak jellegét. Kubilius felidézte, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Alexander Stubb finn elnök korábban az ukrán hadsereget Európa legerősebb és a modern harci műveletekhez leginkább alkalmazkodó hadseregének nevezte.
„De miért tartják az ukrán hadsereget a legjobbnak? A válaszom: nemcsak azért, mert Ukrajnának bátor katonái és okos parancsnokai vannak, hanem azért is, mert a védelmi ipara a legjobb és a leginnovatívabb” – mondta az európai biztos. Példaként említette a dróngyártás gyors fejlődését Oroszország teljes körű inváziójának kezdete után. Véleménye szerint az új technológiák gyors bevezetésének képessége tette lehetővé Ukrajna számára, hogy előnyre tegyen szert a csatatéren.
Kubilius hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak integrálnia kell Ukrajnát a közös védelmi iparba, a védelmi piacba és a jövőbeli Európai Védelmi Unióba. Felszólította az uniós országokat, hogy vegyék át Ukrajna tapasztalatait a gyors és nagyszabású fegyvergyártás terén.
Az európai tisztviselő külön felhívta a figyelmet az oroszországi fegyvergyártás ütemére. Szerinte az Oroszországi Föderáció továbbra is több védelmi terméket gyárt, mint az Európai Unió, ami további kockázatokat jelent a kontinens biztonságára nézve. „Ez kísértést jelent Putyin számára. A nemzeti parlamenteknek meg kellene kérdezniük kormányaikat: miért nem növekszik a védelmi iparunk a növekvő finanszírozás ellenére?” – hangsúlyozta. Az ukrán védelmi ipar hatékonyságának példaként a 2022 utáni termelésnövekedést hozta fel. Szerinte ez idő alatt Ukrajna ötvenszeresére növelte a védelmi termelés mennyiségét, és elérte azt a szintet, amelyet „Németország vagy Franciaország védelmi ipara jelenleg egy év alatt képes előállítani”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán védelmi ipar az egyik legmagasabb értékelést kapta az Európai Unió képviselőitől, ezért Európának követnie kellene a példáját – jelentette ki kedden Andrius Kubilius. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1782245580 [modified] => 1782234947 ) [title] => Az ukrán hadiipar a legjobb, Európának követnie kellene a példáját – Európai Bizottság [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=190076&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 190076 [uk] => 190081 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 190077 [image] => Array ( [id] => 190077 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius.jpg [original_lng] => 28796 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kubilius.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1782225127:2 [_thumbnail_id] => 190077 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1394 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 963628749002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 11 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 308025 [1] => 10912 [2] => 1074 [3] => 2178046 ) [tags_name] => Array ( [0] => Andrius Kubilius [1] => Európa [2] => fejlődés [3] => ukrán hadiipar ) ) [1] => Array ( [id] => 21139 [content] =>
Az ukrán Fegyveres Erők az utóbbi évek során Európa valódi védőpajzsává váltak, Ukrajna pedig tevékenyen hozzájárul az euroatlanti biztonság erősítéséhez – írta Ruszlan Homcsak vezérezredes, hadsereg-főparancsnok a NATO megalakulása 72. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában, adta hírül az unn.com.ua hírportál.
Mint a vezérkari főnök közleményében emlékeztetett, 2014 februárjában a második világháború után először sértették meg a nemzetközileg elismert határokat, amikor Oroszország ideiglenesen megszállta és erőszakkal próbálta annektálni Krímet és Szevasztopolt, megszállta egy szuverén állam területét, és véres háborút indított. Ez nemcsak egyesítette az ukránokat az alattomos megszállókkal szembeni ellenállásban, hanem meggyőzte őket a NATO-ba történő belépés szükségességéről – mutatott rá.
Homcsak szerint ma az ukrán Fegyveres Erők tevékenyen együttműködnek a NATO-val a védelmi reform minden területén. Az együttműködés fő irányai a katonai párbeszéd erősítése stratégiai szinten, együttműködés a Fekete-tengeri régióban, a csapatok felkészítésére irányuló kollektív intézkedések, beleértve a NATO-hadgyakorlatokon való részvételt, információcserét és a soknemzetiségű NATO-irányításban való részvételt.
„Országunk belépése a NATO-ba nemcsak Ukrajnát erősíti meg, hanem az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (NATO) is. Az ukrán Fegyveres Erők az utóbbi évek során Európa valódi védőpajzsává váltak, Ukrajna pedig tevékenyen hozzájárul az euroatlanti biztonság erősítéséhez” – zárta nyilatkozatát Ruszlan Homcsak.
(vb/unn.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán Fegyveres Erők az utóbbi évek során Európa valódi védőpajzsává váltak, Ukrajna pedig tevékenyen hozzájárul az euroatlanti biztonság erősítéséhez. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1617553320 [modified] => 1617550588 ) [title] => Az ukrán hadsereg Európa valódi védőpajzsává vált az utóbbi években – Homcsak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=21139&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 21139 [uk] => 21145 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 21140 [image] => Array ( [id] => 21140 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak.jpg [original_lng] => 55461 [original_w] => 587 [original_h] => 440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/homcsak.jpg [width] => 587 [height] => 440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1617540780:2 [_thumbnail_id] => 21140 [_edit_last] => 12 [views_count] => 9661 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1672ff65cb3f8c1d5ddf5d6f0e1edc8c] => [_oembed_time_1672ff65cb3f8c1d5ddf5d6f0e1edc8c] => 1617539544 [_oembed_d4aae77dae44c0eb2a03aaee1484a290] => [_oembed_time_d4aae77dae44c0eb2a03aaee1484a290] => 1622228153 [_oembed_d97139877b675fb5dd396240faed2c06] => [_oembed_time_d97139877b675fb5dd396240faed2c06] => 1645364688 [_oembed_288021c0d97a22331965dac87b378b19] =>
I am convening a virtual meeting of EU Foreign Ministers tomorrow at 18.00 to adopt further measures in support of #Ukraine, against aggression by #Russia.
I will propose a package of emergency assistance for the Ukrainian armed forces, to support them in their heroic fight.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.
A külhoni magyar közösségek és vállalkozók támogatása nem csupán magyar érdekeket szolgál, hanem az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti – mondta Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke Az üzlet című internetes lapban szombaton megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy a munkaerőhiány megoldására korlátozott mértékben és kontrollált módon a külföldről érkező vendégmunkások alkalmazása sem „ördögtől való”, de ez nem vezethet tömeges bevándorláshoz, végső soron csak is a demográfiai fordulat hozhat megoldást.
A magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a külhoni magyar közösségek megőrzéséhez a magyar intézményrendszer megtartásán túl abban is segítséget kell nyújtani, hogy a magyarlakta térségek a fiatal generációk számára is élhető hellyé váljanak, azaz legyen munkahely, óvoda, magyar támogató szakmai környezet, közösségi lehetőségek.
„Ezzel nem csupán magyar érdekeket szolgálunk, hanem az egységes Kárpát-medence fejlődése érdekében cselekszünk” – jelentette ki Kövér László, hozzátéve, hogy jelenleg Kárpátalja esetében azért kell harcolni, hogy az ott élő magyarság egyáltalán megtarthassa korábban megszerzett jogait.
Ezzel kapcsolatban megerősítette: amíg a nemzeti kisebbségek jogainak helyreállítása nem történik meg Ukrajnában, Magyarország a nemzetközi fórumok előtt minden ukrán kezdeményezést blokkolni fog, így például Ukrajna NATO-tagságát.
A házelnök úgy értékelt: Magyarország az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér megteremtésében kifejezetten jó eredményeket ért el az elmúlt években. Elmondta: a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Programnak köszönhetően már több mint 50 ezer vállalkozásfejlesztési projekt valósult meg a határon túl, amelyek összesen több mint 200 milliárd forintnyi fejlesztést generáltak. Emellett – folytatta – a Nemzetpolitikai Államtitkárság gazdaságfejlesztési programjai révén a vállalkozók szakmai támogatása terén is kiemelkedő sikereket értek el.
Kövér László hangsúlyozta: a külhoni vállalkozók támogatásával a magyar vállalkozók is nyernek, hiszen nem csupán az a cél, hogy megerősítsék a külhoni magyar vállalkozói réteget, hanem hogy összekapcsolják a magyarországi és a szomszédos országok vállalkozói körét. A támogatások hasznosulásáról szólva hozzátette: 1 forint külhonban elköltött gazdaságfejlesztési támogatás legalább 2 forinttal növeli meg a Kárpát-medence gazdasági teljesítményét.
A házelnök a diaszpóra támogatásával kapcsolatban megerősítette: Magyarország a nagyvilágban élő magyarságra egyértelműen erőforrásként tekint. Kitért arra is: számos támogatási program működik annak érdekében, hogy a világ különböző pontjain működő magyar élettereket, a diaszpórában fellelhető magyar értékeket megtartsák, és még erőteljesebben bekapcsolják a „magyar nemzet érhálózatába”.
„Minden magyar siker – legyen akár sport, a kultúra vagy éppen a gazdaság terén elért siker – minket erősít. A külhoni magyarság teljesítménye a magyar nemzet összteljesítményének őrzött öröksége az egységes magyar kultúra része. Bárhol éljen egy magyar a világban, az ő tevékenysége nemzetünk hírnevét öregbíti” – fogalmazott.
Kövér László a magyarországi és a külhoni magyar szakemberek kivándorlásáról szólva elmondta: az elmúlt évek támogatásainak köszönhetően egyre többen térnek vissza szülőföldjükre, és nemzetközi tapasztalattal a hátuk mögött vágnak bele saját vállalkozásuk építésébe.
A magyarországi munkaerőhiánnyal kapcsolatos kérdésre válaszolva a házelnök kiemelte: az elmúlt évtizedben 54,9 százalékról 70,3 százalékra növelte Magyarország a foglalkoztatási rátát, és a több mint 4 és fél millió munkában állóval a rendszerváltoztatás óta eltelt időt tekintve rekordot ért el.
Ugyanakkor rámutatott: Csehországban például ez az adat 2018-ban csaknem 75 százalék volt, így nemzetközi összehasonlításban Magyarországnak vannak még tartalékai.
Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: Magyarország olyan adópolitikát folytat, amely nem bünteti, hanem ösztönzi a nyugdíjkorhatáron túli munkavállalást, emellett az utóbbi évek példátlanul tartós és jelentős dinamikájú jövedelem-emelkedésének eredményeképpen tavaly már többen települtek haza a külföldön szerencsét próbálók közül, mint ahányan kiköltöztek. Hozzátette: komoly eredményt értek el a közmunkások munkaerő-piacra történő bevezetésében, a szakképzés reformja pedig abban segíthet, hogy az európai összevetésben jónak mondható fiatalkori munkanélküliségi ráta tovább javuljon.
Kövér László szerint korlátozott mértékben és kontrollált módon a külföldről érkező vendégmunkások alkalmazása sem „ördögtől való”, ugyanakkor kijelentette: „változatlanul ragaszkodunk ahhoz, hogy mindez nem vezethet tömeges bevándorláshoz”.
Úgy vélte: a vállalkozások technológiai felzárkózása, versenyképességének javulása, a digitalizációban rejlő lehetőségek a munkaerő-szükséglet oldaláról csökkenthetik a feszültséget, de mindent egybevetve végső soron csakis a demográfiai fordulat hozhat megoldást.
„Csak életerős, egészséges korfával rendelkező társadalmak képesek hosszú távon is válaszolni a kihívásokra” – mondta.