Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a blokk bővítési folyamatának felgyorsítása mellett foglalt állást, felszólított a tagjelölt országok, köztük Ukrajna integrációjának aktívabb előmozdítására – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Politico című kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Kallas elmondta, hogy a bővítésnek a szükséges kritériumok teljesítése alapján kell folytatódnia, de a jelenlegi körülmények között az EU-nak gyorsabban kell cselekednie. „A bővítés az orosz imperializmus ellenszere, és annak a jele, hogy a történelem legambiciózusabb multilaterális projektje, az Európai Unió örökké fennmarad” – hangsúlyozta.
Az EU fődiplomatája kijelentette, hogy a bővítést nem szabad pusztán a kritériumok teljesítésére irányuló bürokratikus eljárásnak tekinteni. „A bővítést az unió legsikeresebb külpolitikájaként írják le, amely a stabilitás, a béke és a jólét térségét bővíti” – tette hozzá Kaja Kallas, rámutatva az Eurobarométer adataira, amelyek a 27 tagú blokk bővítésének széleskörű támogatottságát mutatják.
I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
Olaf Scholz német kancellár az Európai Unió bővítését szorgalmazta Ukrajnával, Moldovával és Grúziával, szerinte a többségi szavazásra való fokozatos áttérés lesz az ugródeszka a tömb bővítéséhez – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a német kancellár a páragai Károly Egyetemen tartott előadásában sürgette az ukrajnai orosz invázióval szemben a 27 EU-tagállamot, hogy „zárják össze soraikat, oldják meg a régi konfliktusokat és találjanak új megoldásokat”, kijelentve, hogy Németország támogatni fogja Kijevet „ameddig csak kell”. Az Európa a mi jövőnk című beszédében azt mondta, „sokkal jobban ki kell használnunk az egyesült Európánk befolyását. Európa a jövőnk. És ez a jövő a mi kezünkben van.”
Scholz hangsúlyozta Németország elkötelezettségét az EU-bővítés mellett, kiemelve, hogy a nyugat-balkáni országoknak, Ukrajnának, Moldovának és végső soron Grúziának is csatlakoznia kell a blokkhoz. Ugyanakkor „ebben a kibővített Unióban a tagállamok közötti megosztottság növekedni fog a politikai érdekek, a gazdasági befolyás és a jóléti rendszerek tekintetében” – mutatott rá. „Ahol ma egyhangúságra van szükség, ott minden további tagállammal növekszik annak a kockázata, hogy egy adott ország él a vétójogával, és megakadályozza, hogy mindenki más továbblépjen” – emlékeztetett a kancellár.
„Ezért javasoltam a fokozatos átállást a többségi szavazásra az általános külpolitikában, valamint más területeken, például az adópolitikában, jól tudva, hogy ennek Németországra nézve is következményei lesznek” – húzta alá Olaf Scholz.
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix