Putyinnak mindenekelőtt tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását és az ENSZ Alapokmányát, hiteles biztonsági garanciákat kell kínálnia, és el kell utasítania a cári imperializmust – jelentette ki Johannesburgban David Lammy brit külügyminiszter, aki részt vesz a G20-országok külügyminisztereinek tanácskozásán. Kínai kollégája, Wang Ji azt hangsúlyozta, hogy Peking konstruktív szerepet vállalna a válság politikai megoldásában – írta az MTI.
„Azt kell mondanom, hogy ha meghallgatom az oroszokat és amit (külügyminiszterük, Szergej) Lavrov ma délután az ülésteremben mondott, nem látom benne a vágyat arra, hogy tényleg elérjük a békét” – jelentette ki David Lammy brit külügyminiszter a külügyminiszterek zárt körű tanácskozását követően.
„Még közel sem jutottunk el a tárgyalásos rendezéshez” – tette hozzá a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.
„Ha Vlagyimir Putyin (orosz elnök) komolyan gondolja a tartós békét, akkor olyan utat kell találnia, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és az ENSZ Alapokmányát, hiteles biztonsági garanciákat kínál, és elutasítja a cári imperializmust, és akkor Nagy-Britannia kész meghallgatni” – fejtette ki a brit álláspontot Lammy.
Megjegyezte, hogy Szergej Lavrov elhagyta a termet, amikor ő emelkedett szólásra.
Wang Ji kínai külügyminiszter a tanácskozáson kijelentette: „Kína támogat minden olyan erőfeszítést, amely a békét szolgálja (Ukrajnában), beleértve az Egyesült Államok és Oroszország között a közelmúltban elért konszenzust”.
Tárcájának pénteken kiadott közleménye szerint azt is kiemelte, hogy „Kína kész továbbra is konstruktív szerepet játszani a válság politikai megoldásában”, és úgy vélte, hogy „nyílik az ablak a béke felé”.
A kínai külügyminiszter a G20-ak tanácskozása alkalmából megbeszélést folytatott orosz kollégájával, és a pekingi tájékoztatás szerint ezen hangsúlyozta, hogy a kínai–orosz kapcsolatok magasabb szint és szélesebb dimenzió felé haladnak. Lavrov csütörtökön bejelentette, hogy Wanggal hamarosan Moszkvában ül le tárgyalni.
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
Londonba látogat kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter. A brit külügyi tárca tájékoztatása szerint Blinken és David Lammy brit külügyminiszter új kétoldalú stratégiai párbeszéd elindítását kezdeményezési.
A tárgyalások fő témakörei között lesz ugyanakkor az Ukrajnának nyújtandó további támogatás is, valamint a brit-amerikai együttműködés a közel-keleti válság hosszú távra szóló békés rendezése és a kétállami megoldás elérése érdekében.
Néhány napon belül ez a második magas szintű diplomáciai esemény az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részvételével.
A Financial Times című londoni üzleti napilap által szervezett hétvégi nemzetközi politikai fórumon Sir Richard Moore, a brit hírszerzési titkosszolgálat – Secret Intelligence Service (SIS), közkeletű nevén az MI6 – főnöke és William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a két szervezet történetében először közösen jelent meg a nyilvánosság előtt.
A rendezvényen a két hírszerzési vezető hangsúlyozta: a hidegháború óta nem tapasztalt fenyegetések érik az eddigi kiegyensúlyozott nemzetközi világrendet, amely viszonylagos békét, stabilitást, növekvő életszínvonalat teremtett az elmúlt évtizedekben.
Burns és Moore egyetértett abban, hogy hiba lenne, ha a nyugat félvállról venné az ukrajnai háború nukleáris eszkalációjáról szóló orosz fenyegetőzéseket, a CIA vezetője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a nyugati szövetségeseknek „nem kell feleslegesen megfélemlítve érezniük magukat”, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök „időről időre kardcsörtetésbe kezd”.
A rendezvényen elhangzott az is, hogy az MI6 és a CIA számára Kína felemelkedése jelenti a XXI. század elsődleges hírszerzési és geopolitikai kihívását, és a két szolgálatot ennek megfelelően át is kellett szervezni.
Burns elmondta: a CIA az elmúlt három évben háromszorosára emelte a Kínával kapcsolatos tevékenységére fordított kiadásait, és immár ezek a ráfordítások teszik ki az amerikai hírszerző szolgálat költségvetésének 20 százalékát.
A londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint a brit és az amerikai külügyminiszter keddi megbeszélésén elindítandó új típusú stratégiai párbeszéd fő napirendi pontjai között védelmi és biztonsági kérdések, Európa, Ukrajna a Közel-Kelet és a csendes-óceáni térség biztonsága, valamint a fenntartható világgazdaság növekedés szerepel majd.