Ukrajna határait nem lehet erőszakkal megváltoztatni, és a hadseregét sem lehet mesterségesen csökkenteni – jelentette ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Reuters brit hírügynökségnek, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint von der Leyen hangsúlyozta, hogy minden realisztikus és tartós békemegoldásnak „elsősorban a vérontást kell megállítania, és véget kell vetnie a háborúnak anélkül, hogy egy új konfliktus alapjait teremtené meg”. Mint megjegyezte, hogy az országok már megállapodtak a legfontosabb elvekben és „az igazságos és tartós békéhez, valamint Ukrajna szuverenitásához szükséges alapvető elemekben”.
Az EB-elnök szerint az első alapelv az, hogy „a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni”. „Másodszor, szuverén államként Ukrajna fegyveres erőivel szemben nem lehetnek olyan korlátozások, amelyek sebezhetővé tennék az országot a jövőbeli támadásokkal szemben, és ezáltal aláásnák az európai biztonságot” – mondta.
Harmadik pontnak Ursula von der Leyen azt nevezte, hogy „teljes mértékben tükröződnie kell az Európai Unió központi szerepének Ukrajna békéjének a garantálásában”. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának joga van megválasztani saját útját, és „európai sorsot választott”.
Frau von der Leyen hält sich für Ludwig XIV und will Kontakte zur Rüstungsindustrie nicht vollständig offenlegen. Daher verklage ich sie nun vor dem europäischen Gericht 👇🏼 https://t.co/whtSwRqvGx
Ursula von der #Leyen hält sich für Ludwig XIV. Die EU-Kommissionspräsidentin vernichtete nicht nur rechtswidrig ihre Textnachrichten zu den milliardenschweren #Pfizer-Deals in der #Corona-Pandemie, sondern will auch ihre Kontakte mit der Rüstungsindustrie nicht umfassend… pic.twitter.com/vVDSYPEWyw