Ebből botrány lesz: megjöttek a georgiai választás hivatalos eredményei

Ebből botrány lesz: megjöttek a georgiai választás hivatalos eredményei

09:00 Október 27, 2024

Politika 216 3 хвилини

Miután két ellentétes eredményű exit poll is megjelent, az oroszbarát, kormányzó Grúz Álom pártot hozta ki győztesnek a hivatalos eredményekben az ország választási bizottsága. A múlt heti referendum utáni botrányok miatt azonban borítékolható, hogy politikai káosz vár a kaukázusi országra.

A Georgiában kormányzó Grúz Álom párt a szavazatok 53%-át szerezte meg a szombati parlamenti választásokon, a szavazókörök 70%-át megszámlálták – közölte az ország központi választási bizottsága, akik hozzátették, hogy a végleges részvételi arány 58,94% volt, írja a Reuters.

Csakhogy várhatóan hatalmas botrány a hivatalosan Georgiának nevezett országban: két eltérő végeredményű exit poll eredmény is megjelent, az egyik szerint pedig 56 százalékos eredménnyel az ellenzéki összefogás nyert.

A kormányzó Grúz Álom megbízásából készült exit poll szerint a párt a szavazatok 52,8%-át szerezte meg, míg a legnagyobb ellenzéki erő, az egyesült nemzeti mozgalom mindössze 27,2%-ot ért el, tehát ez a hivatalos eredményhez hasonló eredményt jelentene.

De az országban a múlt heti EU-tagságról szóló választások esetében kiderült, hogy Oroszország minden eszközt bevetett a szavazatvásárlástól egészen az álhírek terjesztéséig, hogy megfúrja az uniós csatlakozásról szóló referendumot. Ott végül hajszállal mégis nyert az EU-párti többség, és a Grúz Álom pártot sokan csalással vádolták meg, amiért az oroszokkal működhetett együtt.

Várhatóan a mostani parlamenti választási eredmények miatt is konfliktusok lesznek, miután május óta folyamatosak a tüntetések Georgiában.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei