Védelmi együttműködési megállapodást írt alá Trump és Duda

Védelmi együttműködési megállapodást írt alá Trump és Duda

19:48 Június 25, 2020

Politika 4118 3 хвилини

Українська

Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán a lengyel kollégájával, Andrzej Dudával folytatott washingtoni tárgyalásai után, hogy védelmi együttműködésről szóló megállapodást írtak alá – adta hírül az MTI.

A Fehér Ház Rózsakertjében tartott nemzetközi sajtótájékoztatón az amerikai elnök emlékeztetett rá, hogy a két ország már tavaly szándéknyilatkozatot írt alá a biztonsági együttműködés erősítéséről, a megállapodás aláírása ennek logikus következménye. Ugyanakkor sem ő, sem a lengyel elnök nem részletezte a megállapodás konkrétumait, és azt sem, hogy mikor írják alá.

Duda, akinek személyében a koronavírus-járvány kitörése óta az első külföldi vezető tett látogatást a Fehér Házban, üdvözölte a bejelentést, és mind az európai biztonság, mind Lengyelország nemzetbiztonsága szempontjából nagyon fontosnak minősítette a majdani egyezményt. A lengyel államfő bejelentette azt is, hogy várhatóan a korábban jelzettnél több amerikai katonát telepítenek lengyel földre.

A két ország biztonsági együttműködéséről szólva Duda úgy fogalmazott: „ma új szakaszba léptünk, nevezetesen megnyílt a lehetőség arra, hogy több amerikai katona érkezzék országunkba”.

Donald Trump kiemelte, hogy lengyel kérésre növelik meg az amerikai katonák létszámát, és nem kizárt, hogy Németországból irányítanak át fegyvereseket.

Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon a lengyelországi amerikai katonai jelenlét erősítése értékelhető-e Oroszországnak küldött jelzésként, Trump igennel válaszolt.

„Azt hiszem, hogy ezzel nagyon erős jelzést küldünk Oroszországnak” – fogalmazott.

Trump ismételten megerősítette, hogy az Egyesült Államok csökkenti a Németországban állomásozó katonáinak a létszámát, mert – úgy fogalmazott – az ottani állomásoztatással Washington túl nagy anyagi terheket visel.

Bírálta Berlint az oroszországi energiavásárlásaiért, és megjegyezte: „Németország dollármilliárdokat fizet Oroszországnak energiáért. Megkérdezem: miről is van szó? Ha dollármilliárdokat fizetnek Oroszországnak, akkor nekünk kell megvédenünk őket Oroszországtól? Hát, ez igencsak rossz!”

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei