Szerbiába látogatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (videó)

Szerbiába látogatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (videó)

11:30 Június 19, 2020

Politika 4165 3 хвилини

Українська

Az orosz külügyminiszter látogatásának apropója, hogy 180 éve tart a diplomáciai kapcsolat a két ország között. Az orosz diplomáciai vezetőt a reptéren Ivica Dacsity szerbiai külügyminiszter fogadta.

Szerbiában mi oroszok otthon vagyunk – mondta Szergej Lavrov Belgrádban. Amennyiben az Amerikai Egyesült Államok beavatkozik a Belgrád és Pristina közötti párbeszédbe, akkor Oroszország nem fogja tétlenül nézni azt – hangsúlyozta Oroszország külügyminisztere az Alekszandar Vucsity államfővel való találkozót követően. Azt viszont Moszkva semmiképpen nem határozza meg Belgrád számára, hogy kivel ápol jó kapcsolatokat – tette hozzá. Az orosz külügyminiszter a gazdasági helyzetről is beszélt.

Szergej Lavrov, külügyminiszter, Oroszország: „A statisztika eltérhet, de teljesen egyértelmű, hogy az árucsere folyamatosan növekszik, és meghaladja a kétmilliárd dollárt.”

A szerb államfő hangsúlyozta, hogy a Szerbia és Oroszország közötti diplomáciai kapcsolatok 180 évét leginkább az határozza meg, hogy a két ország az elmúlt évszázadok során mindig egy oldalon állt.

Vucsity, államfő, Szerbia: „Szerbia az európai úton halad, ugyanakkor az ország építi és a továbbiakban is építeni fogja a lehető legjobb kapcsolatokat Oroszországgal. Szerbia nem szeretné, ha megromlana a kapcsolata az oroszokkal, éppen ellenkezőleg mi azt szeretnénk, ha ez a viszony egyre jobb lenne. Meggyőződésünk, hogy ez a kapcsolat csak jobb lesz a jövőben.”

A látogatás alkalmával szó esett az aktuális politikai kérdésekről, a bilaterális kapcsolatokról, a régió jelenlegi helyzetéről és gazdasági kérdésekről is.

Szergej Lavrov belgrádi tartózkodásán egyebek mellett Ana Brnabity szerb miniszterelnökkel is tárgyal, valamint Ivica Dacsitynak Barátság Rendet adományoz.

(pannonrtv.com)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei