Moszkva választ ígér Prágának

Moszkva választ ígér Prágának

13:21 Június 6, 2020

Politika 4552 5 хвилин

Українська

Oroszország „megfelelő választ” fog adni arra, hogy Csehország kiutasította a prágai orosz tudományos és kulturális központ két diplomatáját – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium sajtóosztálya.

Az egész ügy a magyar forradalom és a cseh 1968-as reformmozgalom katonai eltiprásában komoly szerepet játszó Konyev prágai szobrának eltávolításával kezdődött.

„A cseh fél tisztességtelen és méltánytalan módon járt el azzal, hogy ilyen barátságtalan lépésre szánta el magát” – hangzott a minisztérium által kiadott nyilatkozat.

Az orosz diplomáciai tárca szerint a cseh hatóságok minden alap nélkül okoztak súlyos kárt a kétoldalú viszonyban.

„Prága lépései nemcsak megfelelő választ kapnak majd, de figyelembe fogják venni őket a Csehországgal kapcsolatos orosz irányvonal alakításakor.  Az ilyen provokációért felelni kell” – áll a közleményben.

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke szerint Moszkva szimmetrikus választ adhat a prágai lépésre. A cseh fővárosban működő orosz nagykövetség a Facebookon közölte, hogy megkapta a két munkatársának kiutasításáról szóló értesítést. A képviselet szerint nem bizonyított sajtóértesüléseken alapuló, „koholt provokáció”  történt, amely beszűkítette a konstruktív párbeszéd terét.

Andrej Babis cseh miniszterelnök a nap folyamán korábban a kiutasítást azzal indokolta, hogy tevékenységével a két diplomata kárt okozott a cseh-orosz kapcsolatokban. Elmondása szerint az orosz titkosszolgálat egyik Prágában dolgozó embere azzal próbált meg lejáratni egy másikat, hogy hamis információt szivárogtatott ki a cseh sajtónak. Eszerint márciusban egy orosz ügynök érkezett Prágába, hogy meggyilkoljon három cseh önkormányzati politikust.

A cseh médiában megjelent értesülések szerint a feltételezett orosz ügynöknek Ondrej Kolár prágai 6. kerületi polgármestert, Zdenek Hríb prágai főpolgármestert és Pavel Novotnyt, Reporyje városrész polgármesterét kellene meggyilkolnia.

Az első a cseh fővárost a német megszállás alól „felszabadító” Ivan Konyev szovjet marsallnak a szobrát távolíttatta el egy prágai térről, a második a 2015-ben meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról, Borisz Nyemcovról neveztette el a teret, ahol a prágai orosz nagykövetség áll, a harmadik pedig Reporyje központjában emlékművet állíttatott a második világháború idején Harmadik Birodalom erőivel is együttműködő, a szovjet rezsim ellen küzdő Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) katonáinak, akik a háború végén segítséget nyújtottak a prágai felkelőknek.

Moszkvában már korábban felfigyeltek Ondrej Kolár prágai 6. kerületi kalózpárti polgármester Facebook-bejegyzésére, amely szerint a Konyev-szobrot azért távolították el, mert nem viselt álarcot a járvány idején.

Ismert: Ivan Sztyepanovics Konyevnek kulcsszerepe volt az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtásában: személyesen irányította a Forgószél hadműveletet, hazánk katonai lerohanását 1956. november 4-én. Irányító szerepe volt 1961-ben a berlini fal felépítésében is. Konyev több cseh forrás szerint 1968-ban részt vett a Varsói Szerződés hadseregeinek augusztusi bevonulását előkészítő hírszerző akciókban. Szobrát a szovjet megszállás időszakában, 1980. május 9-én állították fel Prágában, természetesen Moszkva akaratának megfelelően.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter április 30-án azt mondta, hogy a Konyev-szobor eltávolításával a cseh fél „durván megszegte” a kétoldalú baráti kapcsolatok alapjairól 1993-ban aláírt szerződést, Moszkva pedig választ vár Prágától arra javaslatára, hogy kezdődjön erről az ügyről párbeszéd.

Lavrov sürgette, hogy ha a cseh fél továbbra is hatályosnak tartja a megállapodás összes pontját, akkor Moszkva elvárja, hogy tételes tárgyalások kezdődjenek arról, hogy miért szegték meg durván, és ezt miként lehet korrigálni.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei