Szünetet tartottak az Ungvári Városi Tanács ülésén az egészségügyi dolgozók tüntetése miatt

Szünetet tartottak az Ungvári Városi Tanács ülésén az egészségügyi dolgozók tüntetése miatt

18:02 Október 28, 2021

Politika 3497 3 хвилини

Українська

Október 28-án tartotta soros ülését a VIII. összehívású Ungvári Városi Tanács. A napirenden több kérdés is szerepelt.

A képviselők elsősorban támogatták az elnökhöz és kormányhoz intézett kérelmet a 6062-es számú törvényjavaslat visszahívásáról, melynek értelmében a fejlesztési költségvetési bevételeket átcsoportosítják az általános alapba.

A képviselők szerint ez a projekt a 2023-tól a helyi költségvetés fejlesztési költségvetésének megszüntetését irányozza elő, ami katasztrófa a helyi közösségek számára. Ez azt jelenti, hogy a közösségek nem tudják majd betétszámlákon tartani a pénzeszközöket, s nem tudják megfelelően tervezni a fejlesztéseket. Hiszen a fejlesztési költségvetésből finanszírozzák a közösségek nagyobb kiadásait: társadalmi-gazdasági fejlesztéseket, beruházási projektek megvalósítását, szociokulturális létesítmények építését, felújításokat, rekonstrukciókat.

A képviselők ezért megszavazták, hogy árverés nélkül öt évre bérbe adják a közösségi ingatlant a Fegyir Potusnyak megyei könyvtárnak. Egy 153 négyzetméter alapterületű, nem lakhatási célú helyiségről van szó a Kapitulna 10. szám alatt. A bérleti díj évi 1 hrivnya (adó nélkül). Ugyanilyen alapon bérbe adták a Zsupanatszka utcán lévő helyiségeket is.

Ezután jóváhagyták a döntést, miszerint kommunális tulajdonná nyilvánítanák az Ungvári Járási Klinikai Kórházat. Ehhez kérelemmel kell fordulni a járási tanácshoz a kórházalapítói struktúrából való kilépéssel kapcsolatban.

Az ülést félbeszakította az egészségügyi dolgozók tüntetése a megyei adminisztrációnál. A megyei tanács mai ülésén arról is tárgyaltak, hogy összesen 15 megyei egészségügyi intézményt csatolnának a Novák Andrij Kárpátaljai Megyei Kórházhoz. A városi tanács képviselőinek többsége úgy döntött, hogy támogatják a medikusokat és részt vesznek a tüntetésen.

Hrisztina Bikljan,
Karpatszkij Objektiv

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei