A KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezete is megtartotta közgyűlését

A KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezete is megtartotta közgyűlését

21:33 Szeptember 10, 2021

Politika 3661 3 хвилини

Українська

Folytatva a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti közgyűléseinek sorát, szeptember 9-én Mezőgecsében gyűlt össze a tagság az elmúlt másfél év történéseinek megbeszélésére a helyi kultúrház épületében.

A 2020-as évet összefoglaló elnöki beszámolójában Popovics Katalin kiemelte a község lakosainak részvételét a tavaly őszi önkormányzati választáson, s mint mondta, a mezőgecsei szavazók nagy létszámban éltek szavazati jogukkal, s nagy többségük a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt listáira és jelöltjeire tette le voksát. Örömmel jelentette ki továbbá, hogy a tagságuk 9 fiatallal bővült, ami bizakodást ad a jövőt illetően. Felidézte, hogy a világjárvány miatt a tervezett kulturális rendezvények többsége elmaradt, csendes megemlékezéseket azonban tartottak a településen, s az augusztusban szervezett lekvárfőző fesztiválon is többen részt vettek. Az alapszervezeti elnök arról is tájékoztatott, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete támogatásával sikerült egy korszerű szivattyúval felszerelniük a futballpálya mellett található öltözőt.

A közgyűlésen jelen volt Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke és Mester András, a KMKSZ önkormányzati és gazdasági titkára, Mezőgecse elöljárója.

Mezőgecse az elmúlt időszakban meglehetősen nagy fejlődésen ment keresztül, ami elsősorban a KMKSZ-nek köszönhető – fogalmazott Sin József. „Ha egy faluban a közösségért tenni akaró, lelkes emberek élnek, akkor a nehezebb helyzetből is könnyebb a kijutás” – jelentette ki a KMKSZ BKSZ elnöke. Beszédében átfogó képet adott a Szervezet tevékenységéről és az aktuális, minket érintő dolgokról, kiemelte Magyarország támogatását, majd felvázolta a jövő feladatait.

Mester András beszédében körvonalazta a terveket a község ravatalozójának megépítéséről, valamint kitért az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett földprivatizációs pályázatra, amely nagyban elősegíti a kárpátaljaiak mezőgazdasági hasznosítású földjei hivatalos tulajdoni dokumentumainak elkészítését. Ennek köszönhetően a településen már 50–60%-ban elkészültek ezek a dokumentumok.

A gyűlés végén a magyar állam és a KMKSZ által kidolgozott gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően 72-en átvehették a földprivatizációs okiratokat.

Csuha Alexandra
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei