Peru: A két elnökjelölt között mindössze fél százalék a különbség

Peru: A két elnökjelölt között mindössze fél százalék a különbség

16:07 Június 9, 2021

Politika 2743 3 хвилини

Українська

A vasárnapi elnökválasztásnak Peruban még mindig nincs végleges eredménye, mert sokan apró hegyi falvakban, illetve külképviseleteken adták le voksukat, ami késlelteti a számlálást.

Az embereknek kezd elfogyni a türelmük. Az egyik fő esélyes, Keiko Fujimori támogatói csalástól tartanak, ezért a választási iroda elé vonultak, hogy a voksok mielőbbi összeszámolását követeljék.

Eközben a baloldali szimpatizánsok, saját jelöltjüket Pedro Catstillót hirdették ki győztesnek. Pedig a verseny nem lefutott, 97 százalékos feldolgozottságnál néhány ezer szavazat a különbség.

„Azt akarjuk, hogy ismerjék el őt elnöknek mielőbb. A mi emberünk 19 megyében nyert, míg Fujimori csak 6-7-ben. Egyértelmű, hogy ők próbálnak csalni – mondta az egyik felvonuló.

A kampány nem volt mentes a vitáktól és a személyes támadásoktól. A 46 éves Fujimori asszony és támogatói többször is meglengették a vörös posztót a radikális baljelölt felé, mondván, Perut valamiféle Észak-Koreává vagy Venezuelává változtatja, és az országot diktatúrára vezeti.

A jelöltek bár a politikai paletta két végén állnak, bizonyos pontokban egyetértenek. Mindketten ellenzik az abortuszt, védik a hagyományos családmodellt, és nem tulajdonítanak jelentőséget az LMBTQ- közösség jogainak. A győztesnek egyre romló gazdasági helyzettel és növekvő társadalmi elégedetlenséggel kell majd szembenéznie.

Kétmillió perui vesztette el a munkáját a járvány miatt, hárommillió csúszott le a szegénységbe. A hivatalos adatok szerint a lakosok harmada minősül szegénynek.

(Euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei