Megkezdte működését Ukrajnában a Dezinformáció Elleni Központ

Megkezdte működését Ukrajnában a Dezinformáció Elleni Központ

19:53 Április 6, 2021

Politika 2466 2 хвилини

Українська

Megkezdte működését Ukrajnában a Dezinformáció Elleni Központ, amely ideiglenesen az Elnöki Hivatalban kapott helyet, hamarosan meghirdetik a pályázatot a munkatársak felvételére – jelentette be Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője kedden a központ online-bemutatásán, adta hírül a Levij Bereg hírportál.

A prezentáción Jermak hangsúlyozta, hogy Ukrajna jelenleg a hibrid háború és félretájékoztatás epicentrumában van, az intézménynek ezért az információs biztonságok kell szolgálnia. Mint jelezte, a központ egyelőre az Elnöki Hivatalban kap majd helyet, de később külön épületben kap helyet.

Polina Liszenko, a központ vezetője elmondta, hogy az intézmény tevékenysége kiterjed majd a katonai területre, a bűnözés és a korrupció elleni harcra, a kül- és belpolitikára, gazdaságra, infrastruktúrára, ökológiára, egészségvédelemre, szociális szférára, tudományos-műszaki szférára. A szavai szerint a fő hangsúly az interneten terjedő hamis információk és a médiában közölt álhírek elleni küzdelem lesz. Hozzátette, már megvan a betöltendő állások listája, és hamarosan pályázatot hirdetnek a betöltésükre.

A központ vezetője azt is elmondta, hogy az intézmény a hét minden napján 24 órában figyeli majd az információ-folyamot. Mint kiemelte, a központ nem totalitariánus rezsim létrehozásán fog dolgozni, a célja az ország egységét veszélyeztető destruktív folyamatok elleni harc.

(vb/lb.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei