Katonai rendészet felállítására készül a Védelmi Minisztérium

Katonai rendészet felállítására készül a Védelmi Minisztérium

21:19 Február 22, 2021

Politika 2803 2 хвилини

Українська

Katonai rendészet létrehozását tervezi a Védelmi Minisztérium, a rendészeti szerv hatáskörébe utalják majd a vádemelés előtti nyomozást is – jelentette be Andrij Taran védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a tárcavezető elmondta, hogy a katonai rendészet felállítása hozzájárul majd ahhoz, hogy gyorsabb legyen az Egyesített Erők Műveletének donbászi övezetében elkövetett sok bűncselekmény feltárása. Éppen ezért lett kidolgozva a katonai rendőrség létrehozásáról szóló törvénytervezet, amely felhatalmazást biztosít a katonai rendészeknek a vádemelés előtti nyomozati cselekmények végrehajtására – tette hozzá.

Taran elmondása szerint, amikor Donbászon elesik egy katona, meg kell várni, amíg a rendvédelmi szervek munkatársai a helyszínre érkeznek, mivel csak nekik van felhatalmazásuk nyomozás végzésére, ami nagy időveszteséggel jár. A másik ok, amiért a miniszter támogatja a katonai rendészet létrehozását, az, hogy gyorsabban lehetne megállapítani az elesett katonák neveit.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei