Egyiptom bezárja a Gázai övezeti nagykövetségét, és szankciókat vezet be a Hamász mozgalom ellen

Egyiptom bezárja a Gázai övezeti nagykövetségét, és szankciókat vezet be a Hamász mozgalom ellen

12:30 Január 1, 2021

Politika 2446 4 хвилини

Українська

Egyiptom meghozta végleges döntését a Gázai övezetben lévő nagykövetségének bezárásáról, amely 2007-ig működött és a Gázai övezet palesztin megszállása óta van zárva, jelentette a regionális sajtó.

A múlt héten egyiptomi teherautókkal evakuálták a követség berendezését és titkosszolgálatok alkalmazottai felügyelete alatt „hazaszállították”.

Maga az épület a Gázai övezet elit körzetében van, a Hamász mozgalom (amely később politikai pártot hozott létre, és máig felügyeli ezeket a területeket – szerk.) hatalomváltása valamint az épületekre való támadások után bezárták.

Már eldöntött tény, hogy a követség épületét visszaadják egykori tulajdonosának – a Gyermekotthonok Szövetségének, amely egykor bérbe adta Egyiptom külügyminisztériumának.

Egyiptomnak telke is a Gázai övezetben, amelyre korábban egy állandó diplomáciai struktúra felépítését tervezte, de miután a Hamász elfoglalta a területet, Kairó elállt a tervétől. A ramalli egyiptomi misszió továbbra is foglalkozik a Palesztin Hatóság lakosainak ügyeivel.

Egyiptom személyre szóló szankciókat vezetett be a Hamász vezetője, Iszmáíl Hanije ellen, és nem engedélyezi, hogy felesége és családja elhagyja a Gázai övezetet és Katarban csatlakozzon a rokonaihoz. Az egyiptomi sajtó szerint ennek a lépésnek politikai jelentősége van, mivel támogatja a Palesztin Autonómia álláspontját és megtorlási intézkedésként szolgál a Hamász ellen. Ezen kívül, az egyiptomi politikai elit információja szerint, Kairóban jól tudják, hogy ez a lépés meglepte a Hamászt, amely arra számított, hogy a diplomáciai irodákat újranyitják, mivel ez egy lépés lenne a Hamász rezsim Gázai övezetbeli, Egyiptom által való elismerése felé.

A helyi sajtó szerint az egyiptomi döntés a Palesztin Autonómia álláspontjának támogatására irányult, miszerint azt követeli, hogy a Hamász ismerje el teljes szuverenitását a Gázai övezet felett valamint elégedetlenségének bizonyítéka azzal kapcsolatban, hogy a Hamász nem akarja elismerni a Palesztin Autonómiát.

Az egyiptomi felderítők nemrégiben felfedték a Hamász és a Muszlim Testvériség finanszírozási csatornáit, és azon dolgoznak, hogy blokkolják a kapott támogatásokat.

Ezt az egyiptomi lépést még úgy is értékelik, mint a Palesztin Autonómia és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok újraindításának egyik előremozdítóját, egyben segítheti a békés arab országokkal való eléggé labilisnak mondható kapcsolatok helyreállítását.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei