Történelmi győzelmet ért el a KMKSZ

Történelmi győzelmet ért el a KMKSZ

18:25 Október 27, 2020

Politika 5467 6 хвилин

Українська

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet október 27-én eredményértékelő tanácskozást szervezett Budapesten Önkormányzati választások Ukrajnában címmel, melyen megosztották gondolataikat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója bevezetőjében kiemelte, 2017 óta egyre gyakoribbá váltak a magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában, ennek ellenére a vasárnapi voksoláson a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt rendkívül jó eredményeket ért el.

Potápi Árpád János beszédében gratulált a KMKSZ-nek, képviselőjelöltjeinek és mindazoknak, akik az elmúlt időszakban kitartóan dolgoztak a helyhatósági választásokon elért kiemelkedő eredményekért, aláhúzva: „A legjobb kampány maga a munka. Ez így van Kárpátalja és a KMKSZ esetében, hiszen általános tapasztalat az, hogy ahol a magyarság összefog, ott nem marad el a siker. Így van ez, amikor a magyarok azt látják, hogy az érdekükben dolgozik egy politikai erő, a célokat velük szövetségben és egyetértésben, sőt alulról jövő célokat fogalmaznak meg, amelyekben a magyarság vitalitást lát, akkor azt támogatják.”

Elemezve az eddigi bejövő eredményeket az államtitkár elmondta, hogy az országos részvételi arány – amely megközelíti a 37%-ot – sajnálatos módon alacsony volt Ukrajna-szerte, Kárpátalján 41,25%-os volt a részvétel. „Ez talán azzal is magyarázható, hogy Kárpátalja alapvetően nemzetiségi terület, s a KMKSZ-nek egy jól mozgósító munkája volt” – mutatott rá. A folyamatosan beérkező eredmények azt mutatják, hogy tíz pártból nyolc került be a Kárpátaljai Megyei Tanácsba, így a KMKSZ, gyakorlatilag hozva a magyarság részarányát. A 2015-ös történelmi sikert meg tudták ismételni – mondta, s külön gratulált Babják Zoltánnak, aki 72%-kal nyerte el a Beregszászi kistérség polgármesteri székét.

„A KMKSZ a magyar kormány partnere és szövetségese, s közösen teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság a szülőföldjén tudjon boldogulni. Örülünk annak, hogy barátaink ezt a bravúrt végrehajtották, s természetesen a további együttműködésben bízva felajánlunk minden segítséget a KMKSZ-nek és az elnyert tisztségviselőknek, illetve az ott élő magyaroknak” – szögezte le Potápi Árpád János.

Brenzovics László kijelentette: az erős ellenszél ellenére az 1989-ben alapított Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – amely a Kárpát-medence II. világháború utáni legrégebbi érdekvédelmi szervezete a magyarságnak – valóban jelentős sikert ért el az önkormányzati választásokon. A jelenlegi választások különlegességeit kiemelve kifejtette: az október 25-i voksolásra egy adminisztratív reform kellős közepén került sor, ami azt jelenti, hogy még kialakuló félben lévő adminisztratív egységekben történtek meg a választások, melyek kedvezőtlenül hatottak a kárpátaljai magyarságra, ugyanis az új határvonalakkal kialakult járások magyar nemzetiségű lakosságszáma jelentősen csökkent. Emellett úgy lettek kialakítva a járások, hogy jelenleg még nem tudható azok hatásköre, hiszen azok már a kistérségben és a megyében összpontosulnak. Mindezt tetézte egy új választási törvény is, amely rendkívül bonyolult, s ennek következtében a leadott szavaztok 10%-a lett érvénytelen. „Ami specifikusan a magyarságot érintette az az, hogy a választások egy számunkra olyan időben történtek, amikor tovább folyatódott az a magyarellenes kampány, amelynek részesei voltunk a 2014–15-ös periódusban” – mutatott rá a kárpátaljai magyar politikus, hozzátéve, a KMKSZ mindezek ellenére jó eredményt ért el: „Azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, megvalósítottuk: ugyanolyan számú képviselet lesz a megyei közgyűlésben, mint amilyen korábban volt; a Beregszászi kistérség élére magyar polgármester került (Beregszász korábbi polgármestere – a szerk.), és ez lesz a magyar pártok központja; s emellett több kistérséget szintén magyar polgármester vezet majd.”

A szavazatvásárlás hihetetlen méreteket öltött Ukrajna-szerte, ami Kárpátaljára is jellemző volt. A kárpátaljai magyarság megfélemlítésére tett számos kísérlet sikertelennek bizonyult. Kántor Zoltán végül összegezte, hogy tavasszal a Vajdasági Magyar Szövetség, nemrég az RMDSZ, most pedig a KMKSZ ért el jó eredményeket az önkormányzati választásokon. A legnehezebb helyzetben lévő magyarság szavazott, és egy nagyon jó kampánnyal, egy igen jó eredményt könyvelhetnek el – fogalmazott.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei