Szijjártó: Kárpátalját közös ukrán–magyar sikertörténetté kell tenni

Szijjártó: Kárpátalját közös ukrán–magyar sikertörténetté kell tenni

15:05 Szeptember 23, 2020

Politika 8446 2 хвилини

Українська

Megérkezett Szijjártó Péter magyarországi külgazdasági és külügyminiszter Kárpátaljára. Munkalátogatása Ungváron kezdődött, ahol megbeszélést tartott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, melyet követően a tisztviselők sajtótájékoztatót tartottak a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) épületében.

Szijjártó Péter beszéde során kiemelte, hogy támogatja ukrán kollégája azon kezdeményezését, mely szerint Kárpátalját közös, ukrán–magyar sikertörténetté kell tenni. Hozzátette azonban, hogy ez csak úgy lehetséges, ha az itt élő magyarok élvezhetik azokat a jogokat, amelyeket az európai szabályok biztosítanak számukra, s reményét fejezte ki az iránt, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalások sikeresek lesznek.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kijelentette azt is, hogy részükről a jó szándék megvan, hiszen a mai nap folyamán került átadásra 50 lélegeztetőgép, melyet a magyar kormány a kárpátaljai egészségügyi intézmények számára ajánlott fel. Ezenkívül Magyarország készen áll a beregszászi kórház felújításának és a záhonyi Tisza-híd rekonstrukciójának közös finanszírozására, a beregszászi elkerülő út megépítésére, a nagyhódosi határátkelő megnyitására, valamint az M3-as autópálya ukrán határátkelőig való kibővítésére 2021-ig.

(VV/karpat.in.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei