Joe Biden lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt

Joe Biden lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt

14:22 Augusztus 22, 2020

Politika 2689 4 хвилини

Elnökké választása esetén teljesen lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt – jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ABC televízió péntek éjjeli híradójának adott interjújában.

„Lezárnék mindent, hallgatnék a tudósokra” – mondta a demokraták elnökjelöltje. Hangsúlyozta: „készen állok bármit megtenni az emberéletek megmentése érdekében, mert az országot nem indíthatjuk be addig, amíg a vírust nem győztük le”. Biden az alelnökjelöltjével, Kamala Harris szenátorral együtt adta az interjút. Ez volt az első közös interjújuk.

Az elnökjelölt a jelenlegi kormányzat járványkezelésének tudta be, hogy az Egyesült Államokban több mint ötmillió ember fertőződött meg a koronavírussal, és több mint 175 ezer ember halt meg a vírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben. „Alapvetően elhibázottnak” nevezte már a kormányzati megközelítést is. Mint mondta: ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, a gazdaság növekedjék és az emberek dolgozhassanak, a vírussal kell megbirkózni. „A vírussal kell foglalkozni” – fogalmazott.

Az elnökjelöltséget elfogadó beszédében, csütörtökön, szintén azt hangsúlyozta: „elnökként az első lépésem az lesz, hogy ellenőrzésem alá vonom a vírust, amely oly sok életet tönkre tett. Mert én értek valamit, amit ez az elnök (Trump) nem. Azt, hogy soha nem állítjuk helyre a gazdaságot, gyermekeink soha nem térhetnek vissza biztonsággal az iskolába és soha nem kapjuk vissza az életünket addig, amíg ezzel a vírussal küszködünk”.

Az elnökjelölt-állító konvención elmondott beszédére reagálva pénteken Kellyanne Conway, a Fehér Ház belpolitikai tanácsadója egy interjúban „arrogancia és tudatlanság elegyének” nevezte Biden járvánnyal kapcsolatos megállapításait. Conway szerint az elnökjelölt nincs tisztában azzal, mit tett a jelenlegi kormányzat a járvány megfékezése érdekében.

Biden egyébként a konvenció után a háza előtt rendezett tűzijátékon szájmaszkkal jelent meg, de percek után levette.

Az ABC-interjúban Kamala Harris reagált Donald Trump elnök szavaira is, aki azt mondta róla, hogy „őrült nő” és a szenátus „legszörnyűbb” politikusa. „Sok miden kicsúszik Donald Trump száján csak azért, hogy elterelje az amerikaiak figyelmét arról, mit tesz nap mint nap, ami nem más mint hanyagság, nemtörődömség és károkozás az amerikaiaknak” – fogalmazott az alelnökjelölt.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei