Konfliktust idéztek elő a ciprusi gázmezők NATO-ban

Konfliktust idéztek elő a ciprusi gázmezők NATO-ban

12:02 Augusztus 15, 2020

Politika 3084 3 хвилини

Washington aggódik Párizs katonai szerepvállalása miatt a Földközi-tengeren – jelentette ki Jonathan Hoffman, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője.

A Pentagon szerint aggasztó, hogy Franciaország a Földközi-tenger keleti térségében megerősítette katonai jelenlétét, arra hivatkozva, hogy támogatja Görögországot Törökországgal szemben, amely további gázkitermelést helyezett ott kilátásba. A sajtótájékoztatón a Pentagon szóvivője felhívta a figyelmet arra is, hogy „kicsi az együttműködés” Párizs és Ankara között.

„Franciaország és Törökország a NATO két rendkívül fontos tagja, és szeretnénk, hogy csökkenjen a feszültség közöttük” – fogalmazott Jonathan Hoffman.

Kiemelte, hogy Washington a további együttműködést szorgalmazza Párizs és Ankara között, s olyan megoldást tart kívánatosnak a vitájukra, amely „nem teszi szükségessé hadihajók és repülőgépek telepítését a Földközi-tengeren”.

Franciaország szerdán jelentette be, hogy két Rafale vadászbombázót és két Tonnerre helikopterhordozót küld a Földközi-tenger keleti térségébe „átmeneti időre”. A Párizs és Ankara közötti feszültség az elmúlt napokban éleződött ki, azt követően, hogy Athén megvádolta Ankarát: törvényellenes energetikai feltárásokat folytat görög felségvizeken. Az elmúlt években a Földközi-tenger keleti vidékein kiterjedt gázmezőket fedeztek fel.

Párizs korábban elítélte a török légitámadásokat Irak területén, Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig „gyarmatosító törekvésekkel” vádolta meg Párizst libanoni szerepvállalása miatt.

Emmanuel Macron francia államfő arra hivatkozva jelentette be a vadászbombázók és a hadihajók telepítését, hogy így akarja „tiszteletben tartatni a nemzetközi jogot”. A francia elnök egyúttal tárgyalást szorgalmazott Athén és Ankara között, s Berlint is sürgette a közvetítésre. Csütörtökön Recep Tayyip Erdogan államfő be is jelentette, hogy telefonon egyeztetett Angela Merkel német kancellárral.

(kitekinto.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei