Miért mondott le rekordszámú amerikai az állampolgárságáról ebben az évben?

Miért mondott le rekordszámú amerikai az állampolgárságáról ebben az évben?

19:16 Augusztus 13, 2020

Politika 4585 4 хвилини

Українська

A CNN szerint az év első hat hónapjában kétszer annyi amerikai mondott le amerikai állampolgárságáról, mint 2019-ben. Ennek oka, az elmúlt majdnem négy évben az országban uralkodó politikai légkör, valamint a hatóságok hatástalan és egyes esetekben értelmetlen intézkedései a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Érdekes ebben a helyzetben, hogy a közelgő novemberi amerikai elnökválasztáson Donald Trump győzelme esetén ez a tendencia nem gyengülni, hanem éppen ellenkezőleg – fokozódni fog.

A CNN a Bambridge Accountants társaság kutatásaira hivatkozva közölte publikációját, amely az emigránsok adózásával kapcsolatos kérdésekre szakosodtak. Ők voltak azok, akik bejelentették, hogy ebben az évben jelentősen megnőtt azon amerikaiak száma, akik úgy döntöttek, hogy lemondnak az amerikai állampolgárságról.

A Bambridge Accountants adatai szerint 2020 első felében több mint 5800 személy mondott le amerikai állampolgárságáról. Összehasonlításképpen, a 2019-es év alatt ezt mindössze 2 072 ember tette meg. „Ezek többnyire olyan emberek, akik már elhagyták az Egyesült Államokat. Végérvényesen meguntak mindent” – mondta a cég egyik tulajdonosa, Alistair Bambridge.

Elmondása szerint a lemondások közvetlenül a jelenlegi amerikai elnök Donald Trump tevékenységével, az ország jelenlegi bel- és külpolitikájával, a koronavírus terjedéséhez az Egyesült Államokban, valamint annak a leküzdéséről szóló módszerekkel és módjaival vannak kapcsolatban. Ezen túlmenően, bár az amerikai állampolgárságról lemondó legtöbb polgár az Egyesült Államok politikai közhangulatára panaszkodik, sokan közülük kulcsfontosságú oknak nevezték meg az ország adópolitikáját. És mindez azért, mert az Egyesült Államok törvényei szerint a külföldön élő amerikai állampolgároknak éves adóbevallást kell benyújtaniuk, be kell számolniuk a külföldi bankszámláikról, a befektetéseikről és a nyugdíjaikról stb. Annak ellenére, hogy az adóbevallását benyújtó egyszeri, 1200 dollár összegű juttatást és további 500 dollárt igényelhet minden gyermek után, legtöbb amerikai szerint az ilyen éves adóbevallás számukra „túlzás”.

Alistair Bambridge elmondta, hogy a társaság felmérése szerint ez a tendencia potenciálisan csak fokozódni fog. „Ha Trump elnököt újraválasztják, úgy gondoljuk, hogy egy újabb hullám lesz, sokan döntenek majd úgy, hogy lemondnak állampolgárságukról” – feltételezi a szakértő.

Azoknak, akik nem az USA-ban élnek és le akarnak mondani amerikai állampolgárságukról, személyesen kell megjelenniük az adott ország amerikai nagykövetségén és 2350 dollárt kell befizetniük.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei