Az Európai Unió új szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal a választások utáni helyzet miatt

Az Európai Unió új szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal a választások utáni helyzet miatt

21:48 Augusztus 11, 2020

Politika 7346 4 хвилини

Українська

Az Európai Unió mérlegelheti új szankciók bevezetését Fehéroroszországgal szemben. Ezt augusztus 10-én Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, válaszolva az EU a belarusz eseményekre való esetleges reakciójáról szóló kérdésre. Elmondása szerint minden attól függ, hogyan alakulnak az események, a minszki hatóságok intézkedéseitől. Jacek úr azt is megjegyezte, hogy a szankciókat az eseményekre való reagálás egyik lehetőségének lehet tekinteni. „Hiszem és remélem, hogy a belorusz hatóságok megteszik a lépéseket és eloszlatják a kétségeket” – fejezte be a lengyel miniszter.

Ismeretes, a Belarusz Központi Választási Bizottság előzetes adatai szerint, a jelenlegi államfő, Aljakszandr Lukasenka, aki 1994 óta tölti be az államfői posztot, a szavazatok 80,23%-ával nyerte meg az elnökválasztást. És a bebörtönzött belorusz blogger, ellenzéki Szerhij Tyihanovszkij felesége, Szvitlana Tyihanovszka, akit fő riválisának neveztek, a szavazatok 9,9%-át kapta. Közvetlenül az exit-pol eredmények (a hatóság ellenőrzése alatt – szerk.) nyilvánosságra hozatala után augusztus 9-én este Minszk központjában és néhány más városban tömeges tüntetések kezdődtek, amelyek résztvevői összecsaptak a rendvédelmi szervekkel, akik fénygránátokat, könnygázt és vízágyút valamint gumilövedékeket vetettek be. Több városban a rohamrendőrség letették pajzsaikat és nem volt hajlandóak feloszlatni a tömeget. Mellesleg, Aljakszandr Lukasenka már megköszönte a rohamrendőrségnek a „jó” munkát. A belorusz belügyminisztérium szerint a „megnyugtató” folyamat keretein belül „közel három ezer embert (körülbelül ezer főt a fővárosban – szerk.) tartóztattak le, több mint 50 polgár és 39 rendőr megsebesült” – mondta Olga Csemodanova, a belorusz belügyminisztérium sajtóreferense a kormányközeli sajtónak. Elmondása szerint Minszkben 22:00-kor a „Minszk – hős város” emlékfal közelében a tüntetők „tüzet gyújtottak, szegeket szórtak szét az úttesten, barikádokat építettek, felszedték a járdák járólapjait és azokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek munkatársait…”

Mindezen események fényében Mateusz Morawiecki, Lengyelország miniszterelnöke rendkívüli Európai Uniós csúcstalálkozóját kezdeményezett a belarusz helyzettel kapcsolatban. „Lengyelország felelős a legközelebbi szomszédjaiért… Belorussziában, a 2020. augusztus 9-én megtartott elnökválasztás után a hatóságok erőszakot vetettek be a polgáraival szemben, akik változásokat szeretnének az országban. Támogatnunk kell a fehéroroszokat a szabadság iránti törekvéseikben. Ezért merült fel a lengyel kormány kezdeményezése” – közölte a lengyel kormány sajtószolgálata.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei