Megnövelik a rotációs rendszerben szolgálatot teljesítő amerikai katonák létszámát Lengyelországban

Megnövelik a rotációs rendszerben szolgálatot teljesítő amerikai katonák létszámát Lengyelországban

08:27 Augusztus 4, 2020

Politika 2589 3 хвилини

Lengyelországban megnövelik a rotációs rendszerben szolgálatot teljesítő amerikai katonák létszámát – derült ki  az amerikai védelmi minisztérium hétfőn kiadott közleményéből, amelyet Mark Esper miniszter írt alá.

 A közlemény utalt arra , hogy az Egyesült Államok és Lengyelország befejezte a védelmi együttműködési tárgyalásokat, amelyek „megszilárdítják a tartós védelmi partneri kapcsolatot”. A tárgyalások eredményeként a védelmi együttműködés keretében rotációs rendszerben már lengyel földön állomásozó 4500 amerikai katonai kontingens létszámát 1000 fővel növelik meg.

 „A védelmi együttműködés tükrözi a Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök által a 2019-ben aláírt közös nyilatkozatban rögzített elképzeléseket” – fogalmazott a minisztérium, utalva arra, hogy az egyezmény gondoskodik a szükséges jogi keretekről, infrastruktúráról, a méltányos tehermegosztásról, amely a felek álláspontja szerint egyaránt elengedhetetlen a védelmi együttműködés elmélyítéséhez.

A Pentagon kiemelte: az Európában állomásozó amerikai haderő nemrégiben bejelentett stratégiai átrendezésével együtt – amely Washington szerint Oroszország elrettentését, a NATO erősítését és a szövetségesek megnyugtatását szolgálja -, az amerikai katonai jelenlét megnövelése Lengyelországban, a NATO keleti szárnyán, „javítani fogja a stratégiai és műveleti mozgékonyságot”.

Donald Trump elnök még júniusban jelentette be, hogy Washington 9500 fővel csökkenti a német földön állomásozó katonái létszámát Mark Esper védelmi miniszter pedig a múlt héten közölte, hogy a katonák kivonását és áttelepítését napokon belül megkezdik. Esper azt jelentette be, hogy a tervezettnél több, összesen 11 900 amerikai katonát vonnak ki Németországból. Csaknem 5600 katonát NATO-tagországokba telepítenek át, 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba. Ezzel a németországi amerikai csapatok létszáma 36 ezer főről 24 ezerre csökken.

Esper már a németországi csapatkivonás bejelentésekor közölte azt is, hogy Washington és Varsó egyeztet a Lengyelországban lévő amerikai katonák létszámának emeléséről is.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei