Keresztény kultúrharcot hirdetett Morten Messerschmidt, a Dán Néppárt politikusa

Keresztény kultúrharcot hirdetett Morten Messerschmidt, a Dán Néppárt politikusa

11:05 Augusztus 3, 2020

Politika 3881 2 хвилини

Українська

Nagy port kavart nyilatkozatával Morten Messerschmidt, a Dán Néppárt egyik prominens politikusa, amikor a dán Politiken-nek adott interjújában a keresztény kulturális küzdelem mellett érvelt.

Az egyik fő mondanivalója szerint ugyanis Dániának kizárólag keresztény menekülteket szabadna befogadnia egy esetleges kvótarendszerben, állást foglalva amellett, hogy a Dán Néppártnak vallási értékeken alapuló kulturális harcba kellene bocsátkoznia.

Dánia keresztény – ezt pedig a külvilág számára is nyilvánvalóvá kell tenni – fogalmazott Messerschmidt az interjúban. Ennek megfelelően az ország kultúrpolitikáját, továbbá migrációs, fejlesztési és oktatási politikáját a kereszténység jegyében indokolt meghatározni.

A dán politikus emellett kifakadt azzal kapcsolatban is, hogy álláspontja szerint az állam szélesebb körű védelemben részesíti például az üldözött muszlimokat, mind azokat, akiket kereszténységük miatt ér érdeksérelem. „Keresztény állam lévén Dánia prioritásai között kell, hogy szerepeljen a keresztények védelme és megsegítése” – állítja Messerschmidt, hozzátéve, hogy ez a jogvédelem akár szélesebb körű is lehetne, mint amilyenben egyéb vallások (mint például az iszlám) ma részesülnek.

Messerschmidt egyebek mellett maximálná a Dánia területén megépíthető mecsetek számát, korlátozná az adzánt (imára hívó ének az iszlámban), egyúttal nagyobb hangsúlyt fektetne a keresztény hitoktatásra a dán általános iskolákban.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei