Eldurvult a vita Isztambul és Athén között a Hagia Sophia miatt (videó)

Eldurvult a vita Isztambul és Athén között a Hagia Sophia miatt (videó)

13:27 Július 26, 2020

Politika 3355 2 хвилини

Komoly a disputa alakult ki szombaton Törökország és Görögország között a múzeumból nagymecsetté nyilvánított Hagia Sophia székesegyház miatt, amelyben 1934 óta először tartottak pénteki imát, miközben Görögország számos templomában megkongatták a harangokat a gyász jeléül.

„Görögország ismét megmutatta, hogy az iszlám és Törökország ellensége, és mindezt amiatt, hogy a Hagia Sophia megnyílt az imádkozók előtt” – írta egy nyilatkozatban Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője.

Hozzátette: a minisztérium élesen elítéli a görög kormány és parlamenti képviselők szavait, amelyek célja szerinte a közvélemény fellázítása volt, és elítéli azt is, hogy török zászló égettek Szalonikiben.

A görög külügyminisztérium erre nyilatkozattal válaszolt, amely szerint „a nemzetközi közösség megdöbbenve figyeli a mai Törökország nacionalista és vallási tévelygését”.

Ezt megelőzően Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő kijelentette, hogy Törökország „bajkeverő”, a korábban múzeumként szolgáló székesegyház mecsetté alakítása „ütközik a XXI. századi civilizációval”.

A török szóvivő a nyilatkozatában azzal érvelt, hogy a mecsetté alakítás „a török nemzet akaratának felelt meg”.

Pénteken több ezer hívő – köztük Recep Tayyip Erdogan török elnök – részvételével megtartották az első imát az isztambuli nagymecsetben.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei