A KMKSZ elnöke levélben fordult Szijjártó Péterhez a határátkelés megkönnyítésének ügyében

A KMKSZ elnöke levélben fordult Szijjártó Péterhez a határátkelés megkönnyítésének ügyében

17:16 Július 20, 2020

Politika 6666 2 хвилини

Українська

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Brenzovics László levélben fordult Szijjártó Péterhez, Magyarország külgazdasági és külügyminiszteréhez a határátkelés megkönnyítésének ügyében. A levelet alább közöljük.

Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak,
Külgazdasági és Külügyminisztérium

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

Kárpátalja magyar lakossága pozitív lépésként értékelte az ukrajnai határátkelők megnyitását.

A július 15-től életbe lépett kormányrendelet azonban, mivel Ukrajnát a vörös (súlyos fertőzöttségű) kategóriába sorolták, nagy mértékben megnehezítette az Ukrajnából Magyarországra történő beutazást. Ennek következtében gyakorlatilag ellehetetlenült a kapcsolattartás a határ két oldalán élő honfitársaink között.

Ezért fontosnak tartjuk, hogy például a forrásországon belüli régiók besorolásának differenciált kezelésével, lehetőség szerint mihamarabb tegyék lehetővé a közlekedést valamennyi ukrajnai határátkelő helyen.

Az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarok anyaországi kapcsolattartásának elősegítése érdekében kérjük Külügyminiszter Urat, hogy minden eszközzel segítse elő a határok átjárhatóságának javítását.

Ungvár, 2020. július 20.

Tisztelettel:

dr. Brenzovics László
elnök

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei