Az EU-csatlakozásért harcoló párt nyerte az észak-macedón választásokat

Az EU-csatlakozásért harcoló párt nyerte az észak-macedón választásokat

11:31 Július 16, 2020

Politika 2974 5 хвилин

Szoros versenyben a kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat, így az albán etnikai pártokon múlhat majd, hogy ki vezeti a következő négy évben a nyugat-balkáni országot ˜– derült ki az állami választási bizottság csütörtök hajnalban közzétett adataiból.

A szavazatok mintegy 95 százalékos összesítése alapján a Zoran Zaev korábbi miniszterelnök vezette baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a szavazatok 35,85 százalékát kapta, alig másfél százalékkal előzve meg a voksok 34,49 százalékát megszerző jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO–DPMNE).

A Demokratikus Szövetség az Integrációért nevű – a királycsináló szerepére pályázó – legnagyobb albán etnikai párt végzett a harmadik helyen, 12 százaléknyi szavazattal, megelőzve a 8,8 százalékos eredményt elérő kisebb vetélytársát, az Albánok Szövetségét.

A részvételi arány az 1,8 millió szavazásra jogosult 50,8 százalékánál tartott az urnazárás előtti utolsó közléskor, ami alacsonyabb, mint a korábbi választásokon volt.

A választási bizottság nem szolgált adatokkal arra vonatkozóan, hogy a kialakult szavazatarány hány mandátumot jelent majd a pártoknak a 120 tagú szkopjei parlamentben. Az előrejelzések arról szóltak, hogy egyik nagy párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani, így az albán etnikai pártokon múlhat majd, hogy ki vezeti a következő négy évben a nyugat-balkáni országot.

A szavazóhelyiségek este 9 órai bezárása után nem sokkal hackertámadás érte az állami választási bizottság nyilvános oldalát. Oliver Derkoski, a testület vezetője az incidensről azt mondta, a támadás a gyors online eredményközlésre szolgáló weboldaluk ellen irányult, a szavazatszámlálásban azonban nem okozott fennakadást, mivel nem érintette a központi szerverüket. A számlálást átmenetileg a YouTube-on közvetítették élőben.

A rendszer közel három órával későbbi helyreállása után az adatok – a voksok 70 százalékának összesítése mellett – a kormányon lévő SDSM egy százalékos előnyét mutatták, s ennek alapján Zoran Zaev, a szociáldemokraták vezetője bejelentette a győzelmüket.

A párt győzelmet ünneplő híveihez beszélve a fővárosban, Zaev gyors reformokat ígért az ország európai uniós csatlakozási esélyeinek javítására, és ígéretet tett a megrendült gazdaság megerősítésére.

A 2017. május 31. óta hivatalban volt Zaev legfontosabb politikai ígérete az euroatlanti integráció felgyorsítása volt, ennek érdekében változtatták meg az ország nevét is. Észak-Macedónia 2020. március 27-én a NATO tagja lett, de az Európai Unió 2019 októberi csúcstalálkozóján elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ami belpolitikai válsághoz vezetett az országban. A megoldás érdekében Zaev előre hozott választásokat javasolt, és 2020. január 3-án lemondott, azóta Oliver Szpaszovszki ügyvezető, szakértői kormánya volt hivatalban.

Az eredetileg április 12-re kiírt voksolást a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani. Az új időpontot a gyengülni látszó járvány körülményei között tűzték ki, de az új koronavírus ismét gyorsabban kezdett terjedni az országban.

Megfigyelők szerint a voksolás nyugodt légkörben zajlott, nem volt számottevő rendellenesség sehol, és a szervezők az egészségügyi előírásokra is figyeltek. A járvány miatt egyébként három napig tartott a voksolás, s a szerdai utolsó napon a tömeg elkerülése érdekében két órával meg is hosszabbították a szavazásra használható időt.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei