Ülésezett a reformokért felelős tanács Ukrajnában (videó)

Ülésezett a reformokért felelős tanács Ukrajnában (videó)

08:45 Július 2, 2020

Politika 4771 2 хвилини

Українська

Június 30-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök először hívta össze a reformokért felelős nemzeti tanács ülését.

Az ülés kezdetén az ukrán államfő értékelte a változások dinamikáját az országban. Elmondása szerint a reformokat csak akkor lehet hatékonynak mondani, ha azoknak látható eredményei vannak. „Mindennemű reform elsősorban eredmény. Amikor az utcán biztonságban érzed magad. Amikor hazatérve pénz van a zsebedben, tehát pénzkereső ember vagy. Ezért számomra a reformok lehetőségek” – közölte.

Az elnök hozzátette, hogy a reformok bátorságot és gyors cselekedet igényelnek. „Az emberek az vezetőséggel közösen felépítenek egy olyan országot, melyben akaródzik élni. Ezt jelentik nekem a reformok” – jelentette ki.

Az ország vezetője leszögezte, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni az igazságügyi és az egészségügyi reformra, elérhető hiteleket kell létrehozni a lakosság számára, át kell szervezni az adózási rendszert és fel kell gyorsítani a privatizációs folyamatot.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei