Megvan a lengyel elnökválasztás második fordulójának eredménye

Megvan a lengyel elnökválasztás második fordulójának eredménye

12:28 Június 30, 2020

Politika 3405 2 хвилини

Українська

A kedden közölt hivatalos végeredmények szerint a szavazatok 43,5 százalékával nyerte meg Andrzej Duda jelenlegi államfő a lengyel elnökválasztás első fordulóját. A második fordulóban a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, mérkőzik meg, aki a voksok 30,46 százalékát szerezte meg.

Az országos választási bizottság (PKW) által közölt végeredmények szerint 64,51  százalékos volt a részvételi arány, ami a harmadik legmagasabb eredmény az 1989-es rendszerváltás óta tartott választásokon.

A végeredmények és a vasárnap este közölt exit poll felmérések között minimális az eltérés. Duda 13 lengyelországi vajdaságban győzött, Trzaskowski pedig háromban.

A harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,87 százalékos eredménnyel. Az összesen 11 induló jelölt közül jelentősebb eredményt még a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,78 százalékát szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,36 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,22 százalékos eredménnyel végzett.

Mivel a jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok több mint felét,  július 12-én második fordulót kell tartani. Elemzők szerint szoros lesz a küzdelem, felmérésekben Dudának hajszálnyi fölénye van Trzaskowskival szemben.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei