Venezuela kiutasította az Európai Unió nagykövetét

Venezuela kiutasította az Európai Unió nagykövetét

10:30 Június 30, 2020

Politika 264

Українська

Nicolás Maduro venezuelai államfő hétfőn kiutasította országából az Európai Unió nagykövetét, miután a közösség szankciókat rendelt el több venezuelai tisztségviselő ellen, amiért ellehetetlenítették az ellenzéki többségű parlament munkáját.

Az elnök 72 órát adott az EU helyi képviseletét vezető Isabel Brilhante Pedrosának arra, hogy elhagyja a dél-amerikai országot.

Az Európai Unió hétfőn tucatnyi magas rangú tisztségviselővel bővítette venezuelai szankciós listáját, amelyen immár harminchat személy található a demokrácia és a jogállamiság aláásásában játszott szerepe miatt. A frissen felkerült személyek között van Luis Parra, a törvényhozás vitatott körülmények között megválasztott elnöke is.

“Mégis kik ők, hogy fenyegetésekkel megpróbálják ránk erőltetni az akaratukat?” – tette fel a kérdést Maduro a döntés bejelentésekor. “Elég az európai kolonializmusból, a felsőbbrendűségen alapuló beavatkozásokból és a rasszizmusból!” – fogalmazott.

Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai válsággal. Előbbinek az az oka, hogy az ország kizárólag kőolajszármazékokat exportál, s az olajár néhány évvel ezelőtti jelentős csökkenésének hatására a gazdaság zuhanórepülésbe kezdett. A belpolitikai válság pedig azután mérgesedett el, hogy a törvényhozásban többséget szerzett az ellenzék a legutóbbi választásokon.

Ezt követően a hatalomhoz hű legfelsőbb bíróság fokozatosan megfosztotta jogköreitől a törvényhozást, majd Nicolás Maduro elnök 2017-ben párhuzamos parlamentnek számító alkotmányozó gyűlést hozott létre, jóllehet annak megválasztását számos nemzetközi bírálat kísérte.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei