Putyin: A zavargások a mélységi válság megnyilvánulásai

Putyin: A zavargások a mélységi válság megnyilvánulásai

20:52 Június 14, 2020

Politika 2698 4 хвилини

A egyesült államokbeli zavargások az ország mélységi válságának megnyilvánulásai – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva, Kreml, Putyin című, vasárnapi magazinműsorának nyilatkozva.

Putyin, aki első alkalommal nyilvánított véleményt az eredendően a rendőri erőszak miatt kirobbant tengerentúli tüntetésekről, az őt megszólaltató Pavel Zarubin újságíró Instagram-oldalán közölt részlet szerint azt mondta, hogy a válság már régóta, Donald Trump elnök hatalomra kerülése óta megfigyelhető.

„Amikor győzött, abszolút nyilvánvalóan demokratikus módon győzött, a vesztes fél mindenféle mesét talált ki csak azért, hogy kétségbe vonja legitimitását” – hangoztatta.

Hozzátette, hogy általában igyekszik óvatosan vagy egyáltalán nem kommentálni a más országokban zajló eseményeket. Hangot adott ugyanakkor azon véleményének, miszerint az amerikai politikai rendszer legfőbb hibája, hogy abban „a csoportos pártérdekeket adott esetben az egész társadalom érdekei, a nép érdekei fölé helyezik”.

Összehasonlításként dicsérte az orosz rendszert, amelyben bizonyos költségek és veszteségek mellett az orosz hatóságok „ütemesen dolgoznak” a koronavírus elleni küzdelemben, és – mint mondta – magabiztosan, minimális veszteségekkel jönnek ki a helyzetből.

„Az (Egyesült) Államokban nem ez történik. Ez egyebek között az irányíthatósági rendszer miatt van” – fogalmazott Putyin.

Kiemelte, hogy Oroszországban a kibővített kormányzat – a miniszterekkel és a kormányzókkal – egységes csapatként működik.

„Nem hiszem, hogy nálunk valaki a kormányban vagy a régiókban fogná magát és azt mondaná: »Nem fogjuk azt tenni, amit a kormány vagy az elnök mond. Nem tartjuk célszerűnek. Menjetek ti!«” – nyilatkozott Putyin.

Mint mondta, a demokrácia természetesen népuralmat jelent, de „ha a nép megválasztja a hatalom felső szerveit, akkor ezeknek a nép bizalmával felruházott felső hatalmi szerveknek jogukban áll a végrehajtó szervek munkáját olyan módon kiépíteni, hogy az garantálja az ország lakossága túlnyomó részének érdekeit” – mondta.

Putyin romboló jellegűnek nevezte az Egyesült Államokban és Európában kirobbant, szobordöntögetéssel kísért zavargásokat, hangsúlyozva, hogy Oroszország ereje soknemzeti jellegében rejlik, amit meg kell őriznie. Úgy vélekedett, hogy semmi jóra nem vezet az állam számára, ha a törvényes jogokért folytatott harc a radikális nacionalizmus, a szélsőségesség formáit ölti.

Kifejezte reményét, hogy „az amerikai demokrácia fundamentális alapjai” lehetővé teszik az Egyesült Államoknak a válságból való kilábalást.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei